2012. március 19., hétfő

A Funny Birthday Projekt



Éreztem én hogy nagy fába vágom a fejszém. De mint minden egyes tortasütés alkalmával most is nagy lelkesedéssel, optimizmussal de persze azért óvatosan és izgatottan álltam neki ennek a projektnek, ami végül a Funny Birthday nevet kapta. Egyrészt mindenféle ötletből, közösen hoztuk össze, hogy milyen is legyen a kinézete, másrészt meg hát nézzünk rá: enyhén szólva is egy futurisztikus űrhajó látványát nyújtja. De ha valaki mást néz ki belőle, szívesen várom a névadói javaslatokat, a legtalálóbb névre simán átkeresztelem. Szombatra az asztalon  kellett lennie a műnek, ezért már szerdán elkezdtem a piskóták sütését.


El kell mondjam, iszonyat mennyiségű cucc van ebben a tortában. Először is a tésztát tekintve három mérettel indultam. Egyrészt azért, mert szerettem volna ha szép magas lesz. Másrészt az volt a koncepció, hogy az alsó szint egy virágcseréphez hasonló formát adjon ki. Ezt úgy értem el, hogy sütöttem egy 24- és egy 26 cm-es piskótát. A kettő együtt adta az alsó szintet úgy, hogy a kisebb volt alul és úgy igazítottam hozzá 26-ost, hogy kiadja a virágcserép formát. Aztán sütöttem egy 16 cm-es tésztát is, ez volt a második szint. Őszintén szólva meg voltam elégedve magammal. Gyönyörűen megsültek a lapok, szép magasak lettek, igaz a kisebb méretet több mint egy órán át sütöttem, mire végre megsültnek nyilváníthattam. 
Csütörtök reggel kezdtem hozzá a fehér csokis mascarpone krémnek, amiben - írd és mondd - fél kilónyi fehér csokoládé 7,5 dl tejszín és több mint 70 dkg mascarpone volt. Azért csináltam meg csütörtökön, hogy legalább egy napot pihenjen a hűtőben. Hozzá kell tennem, az egész napom tiszta para volt. Az volt a rémálmom, hogy nem köt meg rendesen és az egész ki fog folyni a tésztalapok közül. Délutánra kezdett már kockásodni a homlokom, mivel még elég folyósnak látszott a cucc, de azzal nyugtattam magam, hogy még előttem egy éjszaka. Ugyanezen a napon csináltam meg a pálcikás díszeket - amit én nemes egyszerűséggel csak nyalókáknak hívtam - valamint a névtáblát. Én általában marcipánnal dolgozom - az egyszerű kezelhetősége miatt, igaz nem olcsó - ebben az esetben olyan cukormasszára volt szükségem, ami gyorsan szárad és van tartása. A marcipán van hogy napokon keresztül sem szárad meg, ezért most először próbáltam ki a házi készítésű zselatinos cukormasszát, vagy más néven fondant masszát. Naná hogy nem sikerült. Alapvetően remekül összegyúrtam én a hozzávalókat és sikerült is szépen beszíneznem őket. A kinyújtott fondant valóban gyorsan száradt. EXTRA GYORSAN!!!! Konkrétan onnantól kezdve, hogy kinyújtottam, szinte annyira volt időm, hogy kivágjam a formákat. Aztán már lehetetlen volt a maradékot újra összegyúrni. és dolgozni vele. Félelmetesen morzsálódott, pedig azt terveztem, hogy a spirálokat is ebből csinálom meg. Esélytelen volt a dolog. Ezt leszámítva nem csüggedtem, gondoltam még megpróbálok marcipánból is 1-2 nyalókát gyártani. 


És eljött a félt pillanat, amikor is sor került a betöltésre. Újabb elégedettség öntötte el a lelkem, mivel megfelelő volt a krém állaga. Ezzel a lendülettel el is kezdtem igazítani a tortán, hogy még csinosabb legyen. Na ezt nem kellett volna! Azt hiszem úgy tudnám leírni a dolgot, mint amikor a fodrász elkezdi vágni a vendég haját. Egy kicsit rövid lett az egyik oldalon? Nem baj, vágok a másik oldalon is.....stb, stb, stb. Ebből kifolyólag olyan szép kanyarulatot vágtam az egyik oldalán, hogy öröm volt nézni. Úgy nézett ki szegény, mint akit enyhén oldalba csaptak. Le is ültem kicsit pihenni és elkezdtem elmélkedni azon, hogy vajon mi a jó fenének kellett nekem hozzányúlni csinosítás céljából. Miután ezt jól átgondoltam, úgy éreztem ideje, hogy bevonjam az egészet cukorral kikevert vajkrémmel. Ki is kevertem én 15 dkg vajat erre célra. Aztán rájöttem, hogy dőreség volt azt hinni, hogy ehhez a mérethez elég lesz ez a mennyiség. Simán fölhasználtam végül 25 dkg vajat. Kezdett izmosodott a tortám!!!! Mind méretét, mind súlyát, mind pedig a benn lévő kalóriát tekintve. :) És még hol voltam a bevonással?! Na de az is eljött! Előtte viszont gyönyörűen beszíneztem a marcipánt négy különféle színnel. Nagy példaképemet, Nigella-t idézve: 
"Nézzék, micsoda szemet gyönyörködtető színek!" És valóban az volt!
Innentől kezdve már csak egy dolgom volt. Beburkolni, majd kidíszíteni a tortát. Ez számomra a legüdítőbb része az egésznek. Itt aztán kiélhetem csipetnyi kreativitásom. Úgy éreztem, innen már sima liba, nem érhet semmi váratlan dolog. De ért! 
Ami a zöld színű marcipán kinyújtása után következett be. Ezzel takartam be a legalsó szintet. Valószínűleg a színezés közben túl sok keményítőt használtam, ami kiszárította a masszát. Ha vékonyra nyújtottam, elkezdett szakadni. Ha vastagra hagytam, akkor meg nem takarta be a tésztát. Ekkor kezdődött kétségbeesésem hosszú folyamata. Először pozitívan és rendületlenül szajkóztam: "az nem lehet, hogy itt bukjak el!" Aztán amikor már harmadjára szedtem le a tortáról és kapartam le a ráragadó vajkrémet, kezdtem komolyan aggódni. Végső elkeseredésemben adtam még hozzá egy csekély mennyiségű színtelen marcipánt. Nem ecsetelem, hogy a már beszínezett marcipánhoz színtelent hozzá adni és azt egyenletesre gyúrni milyen erőfeszítést igényel, de annyit mondhatok, hogy felért egy edzéstervvel. Legalábbis, ami a karomat illeti. Ez azonban akkor még fel sem tűnt, mivel olyan dühvel gyúrtam azt a szerencsétlen párát, hogy még egy képzett masszőr is megirigyelt volna. Aztán úgy döntöttem lesz ami lesz, bevonom. Én többet nem szedem már le. Ebből kifolyólag sajnos eléggé szépséghibás lett. Amit persze néhány trükkel el lehet takarni, de a legnagyobb baj az volt, hogy töredezett a marcipán, ami közelről elég szembetűnő volt. Minden reményemet feladva kezdtem hozzá a felső szint beborításához. Na hát azzal aztán semmi problémám nem volt. Lágy volt, nyújtható és épp elég a teljes takaráshoz. El se hittem!!!

Az utolsó simításokhoz már eléggé enerváltan kezdtem hozzá. Próbáltam a lehető legjobban "eltussolni" a hibákat, ami végül is többé kevésbé sikerült. Így kerültek rá olyan dolgok, amiket eredetileg nem terveztem, de hát nevezzük ezt alkotói szabadságnak és ne is feszegessük tovább. Amikor kész lett, leültem vele szembe és számadást készítettem! Két nap és egy éjszaka, előre borítékolható izomláz a tenyérben (én mondom létezik!!!!), némi megtépázott idegszál és néhány, időszakosan jelentkező agyelborulásos tünet írható az elkészült mű számlájára. De mint minden tortát, ezt is a saját gyermekemnek tekintettem, és mint ilyen, elég nehéz volt tőle megválni!
Végezetül csak annyit, hogy a javaslatokat a torta nevére komolyan gondoltam. Ha bárkinek is van frappáns ötlete, ne kíméljen. Megjegyzések formájában várom őket!




2 megjegyzés:

  1. Aranyos lett! A zselatinos fondanttal nekem sincsenek jó tapasztalataim, a hókirálynő tortámnál azt használtam, de nem vált be. Próbáltad már pillecukorral? Nagyon egyszerű, rugalmas, könnyen kezelhető massza lesz, és nem szárad gyorsan - én Tortaimádó receptjét használom. Az unidec sem rossz, de amit nem gyúrsz éppen, zárd le légmentesen, különben kiszárad.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm tejszínhab! Pillecukorral még nem mertem dolgozni, bár vettem 2 zacskóval, de valahogy még nem szántam rá magam! A glicerines változatot dicsérik még, most már be is szereztem egy kis üveggel, úgyhogy arra vár, hogy kipróbáljam. Most Unidec-kel dolgozom, bár ennél a tortánál még nem ismertem. Mindent csomagolok, amit éppen nem használok, mindegy melyikkel dolgozik az ember, ha nem csomagolja be, mind kiszárad. :)

      Törlés