2013. április 4., csütörtök

Hokkaido kalács



Ha ünnepről van szó, akkor a kalács általában az én reszortom. Főleg Húsvétkor, és ez most sem volt másképp. Először arra gondoltam, hogy még egyszer megsütöm a Habcsókos rózsakalácsot, de aztán Nővérem kinézte nekem a Hokkaido kalácsot Limara pékségéből. Mivel rögtön megtetszett, nem is volt kérdés, hogy idén ez lesz megsütve. Én a sima kakaós változatot készítettem, a recept eredetileg itt olvasható, de az alábbiak szerint néz ki, amit később picit módosítottunk:


Hozzávalók:
20 dkg (2 dl) tejszín
20 dkg (2 dl) tej
1 tojás
csipet só *
2 ek. burgonyapehely (ettől lesz állítólag nagyon lágy és foszlós)
3 ek. cukor **
60 dkg liszt
3 dkg élesztő



Csütörtökön neki is láttam az elkészítésnek. De mivel volt még egy fontos dolgom - a bárány beszerzése az én nagy feladatom volt - ezért úgy gondoltam felfuttatom az élesztőt, amíg én megjárom a hentest. És ezen a ponton folytatódott az előző bejegyzésemben írt pech sorozatom! Mire haza értem, gyönyörűen felfutott az élesztő. Összeraktam a többi hozzávalóval és géppel bedagasztottam. A kakaós változatot Limara úgy csinálja, hogy a dagasztás utolsó fázisában (ő kenyérsütő géppel dolgozik) ketté veszi a tésztát és az egyikbe kevés meleg vízzel elkevert kakaóport gyúr. Na jó! De mennyi az a kevés víz? És a kakaó? Találomra csináltam, amikor úgy láttam, hogy kezd szép fényes lenni a tészta, abba hagytam a dagasztást, ketté vettem a tésztát és a tényleg kevés vízzel elkevert kakaót próbáltam belegyúrni az egyik felébe. Természetesen elég nehezen ment, a tészta fellágyult, alig akart összevegyülni, úgyhogy rendesen dolgoztam rajta, mire megfelelőnek találtam az állagát. Viszont nem mertem több kakaós folyadékot belekeverni. Így viszont elég fakó lett a színe. Mindegy, ez most már ilyen lesz!
Meleg helyen mindkét tésztát a duplájára kelesztettem. Meg is keltek szépen, remek volt az állaguk. Mindkét tésztát 4 egyforma darabra szedtem szét, majd 4-4 hosszú, vékony csíkot nyújtottam belőlük. Egy fehérre raktam egy kakaós csíkot, majd simán feltekertem. Sütőpapírral bélelt kenyérformába tettem az így kapott 4 tekercset, majd a formában is hagytam duplájára kelni őket. Megkentem tojással a tetejét, majd 180 fokos sütőben 35-40 percig sütöttem.



Ez még az első adag
Kinézetre gyönyörű, bár kissé fakó kalács lett, és amikor felvágtam állagra is megfelelő volt. De amikor megkóstoltam....sótlan, nem elég édes, ellenben élesztő íze volt és talán még kicsit nyers is. Csöppet elkeseredtem. Aztán úgy voltam vele, egye fene elviszem, legfeljebb Nővéreméknél sütök még egyet ha bele fér a nagy húsvéti készülődésbe.





Tanakodtunk Anyámmal, hogy mi lehetett a probléma, hiszen mindent úgy csináltam ahogy az le volt írva. Először az gondoltuk, hogy talán túlfuttattam az élesztőt. Aztán meg a kakaós víz miatt lehetett sótlan. A dolog nem hagyott nyugodni, úgyhogy megcsináltuk még egyszer. Amikor megnéztem újra a receptet, villámcsapásként ért a felismerés: nálam a 3 dkg élesztő valamilyen oknál fogva egy egész csomagot jelentett, amit ebben az esetben 4,2 dkg volt. Hát ezért volt élesztő íze!!!! De mivel nem akartuk hogy megint sótlan legyen kerestünk egy másik receptet összehasonlításképpen. Így találtuk meg Maci kalácsát, aki picit más arányokkal dolgozott. Mi ebből a cukor és só mennyiségét vettük át, vagyis 8 dkg cukrot** raktunk bele és valamivel kevesebb, mint 9 g* sót. Finomliszt helyett pedig fehér tönkölybúza lisztet használtunk, mivel az volt otthon. Ja... és a kakaós felébe nem vízzel elkevert kakaóport kevertem, hanem simán kakaóport gyúrtam. Úgy 1-2 evőkanálnyit, amennyit felvesz a tészta. Ez így már tökéletes volt. Bár a tészta csöppet lágyabb volt a dagasztás után mint az elsőnél, azért még jól lehetett vele dolgozni, csak figyelni kellett a lisztezésre a nyújtásnál.




Isteni, mennyien foszlós, kellően édes és megfelelően átsült, küllemre is gyönyörű kalácsot kaptunk. És nem tudtunk betelni vele. Persze nem hagyom veszni az első adagot sem: kiszárítom és felhasználom egy  nemrégiben talált karamellás kalácspudinghoz. A Hokkaidot pedig tessék mindenkinek kipróbálni!!!




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése