2015. május 7., csütörtök

Esküvői torta - avagy az 1 méter boldogság esete



Nagy feladatot kaptam, nagyon nagy feladatot. A minap elkészíthettem életem első esküvői tortáját, az "Én Kedvesem" unokatestvérének az esküvőjére. Hatalmas élmény, tapasztalat és persze felelősség egy ilyen projekt, teli izgalmakkal....


Kb. az év elején tudtam meg, hogy az "Én Kedvesem" unokatestvére összeházasodik választottjával. Engem ért a megtiszteltetés, hogy elkészíthettem a tortájukat. Bár egyszer már csináltam 3 emeletes tortát 40 embernek, Anyu meglepetés partijára, de azért ez mégis más. Egy esküvői torta az est egyik fénypontja, így nagy felelősség. Annak tökéletesnek kell lennie, kifogástalan ízűnek kell lennie. Persze biztos van, aki pont azt a 3 ízt nem szereti, vagy az az ízvilág nem jön be neki, de ezzel nincs is baj, mindenkinek nem lehet a kedvébe járni. 
A pár elég természet kedvelő, kenuznak, túráznak és a geocaching lelkes követői,  így esküvőjüket is leginkább ennek rendelték alá. A gyönyörű környezetben lévő Tisza-tavi Ökocentrumban tartották a ceremóniát, ahol még egy hajókázás is a program része volt. Miután megmutatta, hogy hol lesz az esküvő, a vacsora, elmondta, hogy milyen programok lesznek, levontam a következtetést, hogy az egészet a természet iránti rajongás járja át. Ennek megfelelően kerestem képeket a lehetséges torta verziókra. Letisztult tortákat kerestem, ami nincs agyon díszítve. Nem a kifejezetten romantikus fajták, mint inkább a bájos verziók után kutattam, amit kombinálni tudok virág díszítésekkel, ha már természetről beszélünk, ugye. Így amikor rábukkantam egy fehér-zöld tortára, aminek az alját egy virágkoszorú díszítette körbe, a tetejére pedig zöld indaminták voltak rajzolva, tudtam, hogy megvan a megfelelő torta. Megmutattam a menyasszonynak, aki gondolkodás nélkül rávágta, hogy tökéletes lesz. Innentől kezdve minden rám volt bízva. A menyasszony igen rugalmasan kezelte a torta kérdést - mondjuk ez betudható az ismeretségünknek is - de tény, hogy nem sokat kellett vitatkozni a kinézetén. Az ízét illetően meg már nekem kellett noszogatnom, hogy ugyan mondja már meg milyet szeretnének, mert lassan csinálnom kellene. Így lett az alsó csokoládés-mascarpone, majd Eszterházy, a felső pedig citromos-mascarpone ízű.
Mivel maga a torta technikailag nem volt bonyolult, a legnagyobb kihívást a virágkoszorú adta. Először is rá kellett jönnöm, hogy milyen virágokból készítsem.  Így megkérdeztem az én drága barátaimat, - akik  már annyi drótos virágot csináltak, hogy csípőből rávágják egy kép alapján, hogy az milyen virág- hogy ugyan szerintük ez milyen fajta? Meg is kaptam a választ: almafavirág. Mivel botanikai szempontból egyáltalán nem értek a virágokhoz, eszembe se jutott megkérdőjelezni a dolgot, ráadásul abszolút illet a koncepcióba. Miután beszereztem hozzá a megfelelő szirom kiszúrót - amit egy nagyon kedves barátom saját kezűleg készített nekem - el is kezdtem gyártani a virágokat gyorsan száradó cukormasszából, szirmonként. A drótos cukorvirág minden szirmát külön kell megcsinálni, egy szirom egy drót, majd ezt kell összekötözni egy virággá, majd mellé rakni a leveleket. Türelem játék az egész, miközben nem kevés gyakorlatot is igényel, mert a cél, hogy a virág minél élethűbben nézzen ki. Ezért nem elég szimplám kiszúrni, és összepakolni őket. A szirmok mindegyike külön megmunkálást igényel. A szélek vékonyítása, fodrozása, erezés és persze színezés, árnyalás is beletartozik a folyamatba. És ugyanez a levelekre is igaz. Komolyan mondom, le a kalappal azok előtt, akik egy ezt nagyüzemben csinálják, több száz virággal.

Két napi büngyürgetés után itt tartott a dolog. Fogalmam sem volt, hogy egyáltalán mennyit csináljak, elég lesz-e, főleg a levélből, hiszen abból elég sokat kellett csinálni, hogy szép dús legyen. Hál istennek, közben kaptam némi segítséget néhány kéz formájában, ugyanis meglátogatott 3 volt csoporttársam és kedves barátom a cukrász suliból, akik felgyúrták az ingujjukat és még gyorsan legyártottak a levélből pár tucatot, miközben én megárnyaltam a kész leveleket. Hálás is vagyok nekik, ugyanis még az a mennyiség is kevésnek bizonyult, következő nap újabb leveleket kellett gyártanom, mert már láttam, hogy nem lesz elég.
Közben ott volt a következő kihívás: az egészet koszorúba kötni. Azt se tudtam hogy kezdjek hozzá. Azt kiszámoltam, hogy a 30 cm átmérőjű tortát kb 1 méter füzérrel fogom körbe érni. Fogtam egy virágot, hozzá kötöztem 2-3 levelet és így csináltam 17 kis csokrot. A kimaradt leveleket pedig elkezdtem sorba összefogni és láncba kötni, miközben mindig tettem hozzá 1-1 csokrot.
Mire észbe kaptam, már ott is volt ez az 1 méter hosszú füzér, amit én csak 1 méter boldogságnak hívok, mert mikor már így egybe láttam, olyan boldogság és föld feletti röpködés lett úrrá rajtam, hogy rögtön dalra is fakadtam és elénekeltem a "Kertész leszek" c. dalt! Komolyan elénekeltem :)
Mivel azzal az 1 méter boldogsággal 3 napig szórakoztam, a tortához csak szerdán kezdtem hozzá. Nálam ez igen szokatlan menet, hiszen mint tudjátok, sokkal korábban szoktam ezekhez a dolgokhoz hozzá kezdeni. Sebaj, gondoltam, most megtanulom hatékonyabban kihasználni az időmet - mikor máskor mint egy esküvői tortánál. Így szerdán kisütöttem az összes piskótát - emlékszem kb. éjfélkor kapcsoltam le a sütőt - csütörtökön betöltöttem őket, pénteken pedig alákentem, leburkoltam és megcsináltam a középső és felső szint díszítését. 
Az inda mintától nagyon paráztam, pontosan azért, amit a húsvéti kekszes posztomban írtam: nem vagyok ez a "spontán rajzolok ide valamit" típus. Igaz, az inda minta azért jó, mert nem kötött, tényleg oda kanyarítod a szálakat, ahová akarod. Ettől függetlenül féltem, hogy majd függőlegesen hogyan tudok rajzolni rá. De végül egész jól megoldottam, nem volt hiába az a mézeskalács tanfolyam. Írókamázat használtam, talán lehetett volna szebb is, de tényleg nem egyszerű az oldalára habzsákkal rajzolni. 
Külön vittem a tortákat és a füzért is. Jó lett volna otthon összerakni az egészet és lefotózni normál körülmények között, de akkor tuti nem tudom már szétszedni és 150 km-t nem szívesen autókáztam volna 3 emeletnyi tortával. Úgyhogy a vacsora előtt 1 órával kezdtem összeállítani a tortát - mondanom se kell, pöccre végeztem. Kaptam a konyhán egy kis helyet és a párom nővére segített rátenni a koszorút és beállítani középre a szinteket. Közben persze járkáltak mögöttem a szakácsok, pincérek konyhások és megálltak egy pillanatra, úgyhogy még közönségem is volt, ami persze frusztrált, így rendesen remegett a kezem, el is törtem néhány levelet. Viszont mindenki el volt ájulva a tortától és nem akarták elhinni, hogy a koszorút is én csináltam és ráadásul még ehető is, persze a drótokat és a közepét leszámítva. Fura érzés volt, de azért hazudnék ha azt mondanám, hogy nem hízott a májam :)


A torta színre lépése kissé érdekes volt. Megbeszéltük, hogy 1/2 10-10 körül érkezik, oda is hozták, de pont akkor indult ki egy kisebb társaság dohányozni így kérte a pár, hogy még várjanak pár percig. Nos a pár percből fél óra lett, amíg a torta az ajtó előtt parkolópályán várakozott. Ebből kifolyólag csak az nem látta előre, aki nem akarta, bele értve a menyasszonyt is, aki nem bírta ki és megnézte. Így sajnos nem láttam az első reakcióját, mint ahogy a vendégekét sem. Senki nem tudta, hogy én csináltam a tortát így azt terveztem, hogy majd inkognitóban jól kifürkészem az emberek reakcióját, de hát ez nem sikerült. Ráadásul végig kellett néznem ahogy 70 ember eszik a tortámból és tiszta para voltam, hogy kinek mennyire ízlik. Kicsit tartottam is tőle, hogy biztos akarom én ezt látni, de aztán a kíváncsiság erősebb volt és persze végig sasoltam kinek hogy ízlik. Jó volt látni, hogy szinte senkinek sem maradt a tányérján torta, csak a burkolat, ami nem meglepő, hiszen ezt most házi cukormasszával burkoltam és valljuk be, elég kevesen vannak akik tömény cukrot szeretnek magukba tolni. Így ez egyáltalán nem zavart, jómagam sem eszem már meg a burkolást ha az nem marcipán. Szóval elégedetten konstatáltam, hogy volt, aki kétszer is evett belőle. Sokan mentek a párhoz dicsérni a tortát és akkor meg is tudták, hogy én csináltam, így jöttek utána hozzám is. Hatalmas elismerés volt ez számomra, hiszen most először sok ismeretlen ember evett a tortámból. Sokan pedig kértek a koszorúból 1-1 kis részt, hogy haza vigyék, vagy esetleg elropogtassák. Ez utóbbi látványa kissé megviselt, tekintve mennyi munkám volt benne, de hát ezt el kell viselni. Egyébként itt is volt, aki nem hitte, hogy ehető, így a menyasszonynak mindannyiszor meg kellett ennie 1-1 levelet bizonyításképpen. 
Az egész tortát végül 5 nap alatt csináltam meg virágostul, mindenestül együtt, igaz nem volt nap, hogy 3-nál előbb jussak ágyba, persze másnap 8-kor meló, aztán este folyt.köv. A péntek estém volt igen hosszú, gyakorlatilag szombat hajnal 5-kor feküdtem le 2 órára, de 7-kor már keltem is, hogy mindent összepakoljak, ugyanis 11-12 körül már indulni kellett, így is majdnem elkéstünk természetesen. Viszont ami a legmeglepőbb számomra: a tőlem megszokotthoz képest halál nyugodt voltam egész végig, még pénteken is. Persze az esküvő napja már para volt, égett a talaj a lábam alatt, mert már össze akartam rakni, aztán egész este azon izgultam, hogy miként fogadják. Jó, hát minden nem változhat meg egy csapásra :)
Összességében elégedett vagyok és nagyon boldog. Nem mondom, hogy nincs hibája a tortának, mert van, nem is egy. De azt is tudom, ezek olyan esztétikai hibák, amiket legfeljebb egy magamfajta fanatikus vagy szakmabeli ró fel, na meg a nővérem :), a laikus ezeket nem hogy nem látja, de nem is értené mi a baj vele. Viszont a virág füzér még az én várakozásaimat is felülmúlta. Sose hittem volna, hogy képes leszek egyszer ilyet összehozni. Egy esküvői torta hatalmas felelősség, még így is, hogy családtagnak készült és végül rám bízták a kinézetét. 
Köszönet, Göngyinek és Petinek, hogy lehetőséget adtak erre a feladatra és külön köszönet, hogy részt vehettem örömükben. Ez volt az én nászajándékom! És köszönöm minden barátomnak, ismerősömnek akik segítettek - akár eszközzel, akár tanáccsal, pár levéllel, vagy csak egy támogató szóval - hogy ez a torta létre jöjjön. Mert bár nélkülük is létrejött volna, de biztos vagyok benne, hogy nem lett volna ilyen a végeredmény.


2 megjegyzés:

  1. Minden mondatát élveztem, mert ugyanígy átéltem én is :) 70 fő, első esküvői torta, ráadásul én is ott vagyok, remegő lábakkal végigizgulni az utolsó torta felvágásáig - vajon áll a krém, vagy a belseje már trotty, és folyik? - aztán a siker, és a hízó máj :) gyönyörű a tortád, volt mire hízzon az a máj!!!!! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De jó.. egy sorstárs! :) Köszi!!!! :) Sose felejtem mennyire cidris helyzet volt. Persze már sok mindent máshogy csinálnék rajta, de attól ő marad az első, amire azért így vagy úgy, de büszke vagyok.

      Törlés