A Jégvarázs őrület hozzám is elért, méghozzá ebben a habos-babos verzióban...
Nagyon vicces, hogy amikor berobban egy mese a mozikba, akkor az végig söpör a tortás társadalomban is. Ha nem vagy érdekelt egy mesében, akkor is tudod, hogy éppen mi a sláger, mert egyfolytában olyan témájú torták kerülnek akaratlanul is a szemed elé.
Aztán amikor azt hiszed hogy lecsengett, és már nem olyan menő a mese, na akkor nagyon tévedsz. Mert hát ugye mindig jönnek újabb gyerkőcök, akiknek ugyan az Aranyhaj volt tavaly a kedvence, de idén már a Jégvarázs a hihetetlen, a csodálatos, a fantasztikus, az észbontó stb. Úgyhogy minden reményt eloszlatva: tortásként nem szabadulhatsz ezektől a mesehősöktől. (És a Minion mánia engem még el sem ért!!! Még!)
Viszont ez az Elzás torta igen. Ugyanis egy volt kollégám keresett meg, hogy most az Ő kislánya csöppent a Jégvarázs bűvöletébe és konkrétan el is küldte az ominózus torta képét, hogy márpedig ő olyat szeretne.
Nos, nem ekkor láttam először ezt a tortát. Sőt, még a Nővérem is elküldte nekem, mint Panna lehetséges torta tervét a jövőre nézve. Neki zsigerből mondtam, hogy márpedig én ilyet nem tudok. Bocs Tesó, de akkor tényleg így gondoltam. Aztán amikor ott álltam, hogy most ezt tényleg meg kéne valahogy csinálni, végig gondoltam: végül is nem kell növényi tejszínhabhoz nyúlnom, van egy frankó kis svájci habcsókos vajkrém receptem, ami szintén úgy áll mint Katiban a gyerek. És mire eljutottam idáig, addigra már csak az ostyakép problémát kellett megoldanom.
Komolyan nem tudom miért, de fel sem merült bennem, hogy kézzel fessem meg ezt a szerencsétlen Elzát. Annyira ragaszkodtam az eredeti tortához - amin ugye ostyakép van - hogy valahogy fel sem merült ez a verzió. Pedig ha ráfestem egy cukorlapra, akkor talán egy kicsit egyedibb is lett volna és nem csak egy lekoppintott torta. Arról nem is beszélve, hogy azalatt az idő alatt, amíg megszereztem az ostyaképet, meg a rávaló hideg zselét, simán megfestettem volna kézzel is. Nah! Hát ennyit erről! Legközelebb nem ostyázom. Tény, hogy maga a felhelyezése nem igényel túl sok időt. Az ember lánya csak aláken egy kis hideg zselét hogy legyen mihez tapadnia, aztán lekeni a tetejét is hogy kihozza az ostyakép fakó színeit és tulajdonképpen már csak el kell takarni valahogy a szélét. Szép szép, de nekem kicsit mű. Akkor már inkább a kézzel festés. Mondjuk az is igaz, hogy sose csináltam meg még ilyen rövid idő alatt tortát.
Na de, a kihívás ugye nem ez volt, hanem az egész felhabozása, akarom mondani vajkrémezése, vagyis elő kellett kotorásznom azt a kevés kis habzsákos-technikás tudományomat, amivel rendelkeztem. Teli van ugye az én tortás komódom rengeteg szép csővel, amivel különböző alakzatokat lehet nyomni, de hát nem nagyon csináltam még ilyet. Na jó, talán egyszer, amikor Sully-t kellett felszőröznöm a Szörny Rt-ből. Most itt volt a nagy alkalom. És meg kell mondjam, nem volt olyan macerás, mint gondoltam. Esküszöm több idő ment el a vajkrém megszínezésére, mint a felnyomására. Mondjuk ez most furán hangzik, de tényleg így mondják. Szóval, bár a maga nemében ez egy igen csicsás torta, valahogy ezt is kedveltem.
Azért kicsit tartottam attól, hogy ízben elég tömör lesz. Mert hát valljuk be, hiába a habcsókos vajkrém pille könnyedsége, mely megcáfol mindenféle vajkrémmel kapcsolatos sztereotípiát, azért ezen a tortán masszívan ott van a vaj. (Azt hangsúlyoznám, hogy vaj és nem margarin!!!!)
Így - bár azt javasoltam, hogy legyen citromos az íze, mert az kicsit könnyít az összhatáson, - málnás tejszínes lett, de az sem volt azért rossz választás. Annál is inkább, mert a gyerekzsúr után jött a telefonhívás a volt kollégámtól, aki elmondta, hogy visszaadtam a süteményekbe vetett hitét. Ugyanis elmondása szerint gyerekkorában evett ilyen finom tortát utoljára, ami nem mű, nem gejl (!!!) és élvezet volt enni! Nos, ilyen dicsérő szavakat sem kaptam még! Kicsit örültem! Nem! Nagyon örülteeeeem!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése