2016. július 6., szerda

Bence keresztelőjére



Ahogy ígértem, a keresztelő széria követekző tortája, mely Bencének készült.


Na itt, abszolút szabad kezet kaptam. Jó barátaink legkisebb gyermekének keresztelőjére készült és olyannyira rám lett bízva, hogy még én voltam aki megkérdezte, hogy ne süssek e tortát.
Persze ki utasít vissza egy potya tortát? Innentől kezdve pedig nem hogy a kinézete, de az íze is rám volt bízva. 
És mivel az eperszezon kellős közepén jártunk épp, úgy gondoltam a fehércsokis mascarpone krém egy kis epervelővel éppen ideális lesz.
A kinézete sem volt sokáig kérdés számomra. Letisztult, nem agyon zsúfolt, és minden keresztelős dogmákat mellőző tortát terveztem és azt hiszem sikerült. Szeretem a barna-bézs-kék pasztell kombinációját és a zászlós oldal dekorálással is régóta szemeztem már. Imádtam ezt a tortát. 











Csak úgy, mint az elefántot. Naná hogy kb. 2 másodpercig látta a nagyközönség, mert ahogy kihozták az asztalra Bence abban a pillanatban lekapta a fejét és már rágcsálta is. 
Nos, így múlik el a világ minden dicsősége :)


Rendelj tortát, ahogyan Te szeretnéd! Információk és elérhetőségek ezen a linken!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése