Mindig örülök, ha évfordulóra kérnek tortát tőlem, mert csodálattal gondolok azokra, akik ilyen hosszú ideje tartanak ki egymás mellett jóban is és rosszban is. Ez a torta is emlékezetes marad számomra, bár most nem elsősorban a megjelenése miatt. Íme egy kis szösszenet egy fáradt tortás naplójából.
Sokat gondolkoztam, hogy megosszam e ezt a történetet, mert valahol szerintem vér ciki. Aztán úgy gondoltam, hogy 1. úgyse olvas senki, 2. aki olvas, az úgyis ismer, 3. ilyen bárkivel megtörténhet, igaz ezt a verziót már vigasztalásképen találtam ki.
Azon a hétvégén amikor ezt a tortát készítettem nem ez volt az egyelten. Ez persze nem meglepő, mert mostanság több tortám is összegyűlik hétvégékre, ami remek dolog, mert azt jeleni, hogy működőképes a kis műhelyem és az emberek szeretik amit csinálok. Ehhez még hozzá jött egy családi esemény, jobban mondva kettő, amiből az egyik kissé felőrölte az idegeimet.
Születésnapot ünnepeltünk, családot eresztettünk össze, vendégeim voltak, közben igyekeztem a tortákra koncentrálni, amiből az egyik ráadásul esküvőre ment, szóval volt egyfajta idegállapotom. Sok dologgal már előre elkészültem. Ennek is megfestettem már előző héten a cukorlapját, már csak a 40 éve együtt felirat kellett rá, amit betűkiszúróval csináltam. Ezt utolsó mozzanatként tettem rá. A tortát megcsodálta népes családom minden tagja, sőt, a fotózása is minden gond nélkül lezajlott több ember szeme láttára. Hárman jöttek a tortáért, nagyon tetszett nekik, elvitték. Kb 1 óra múlva jött a telefon, hogy gyönyörű a torta, de az "együtt" két g-vel van írva, amit most vettek észre.
Nos! Én, aki igen háklis vagyok a helyesírásra, mi több blogolok, hideg zuhanyként ért a tény, hogy elírtam a feliratot a tortán és legszívesebben ott elsüllyedtem volna a telefonban. Ezzel egy időben teljesen tisztán előttem volt, amikor előző este rábiggyesztettem a 2 g betűt. És nem tűnt fel!!!! Egy tortás egyik rémálma, hogy elírja a nevet , a számot, vagy a feliratot. Van persze több is, de ezek is közte vannak. Én még ilyen kényelmetlenül nem érzetem magam, bár tény, hogy a megrendelők igen kedvesek voltak, és még ők vigasztaltak, hogy ez bárkivel előfordul és elsőre ők sem vették észre. A vicc, hogy a tortát az átadásig, vagy fél tucat ember látta és senkinek nem tűnt fel.
Ezek után természetesen elmentem a tortáért, elhoztam, majd leszedtem a betűket és újra raktam őket. Másnap reggel pedig vissza vittem, még szerencse hogy csak másnap szervírozták. Ennyit torta még nem autókázott szerintem, megjártam vele pár kerületet a 2 nap alatt. Na persze készültek új fotók is. A mintát egyébként úgy kaptam, ezt kellett ráfesteni a tortára. Olyan fura érzésem volt első látásra, azon agyaltam hogy mire emlékeztet. Aztán eszembe jutottak a régi emlékkönyvek. Anyáink, nagyanyáink emlékkönyvében voltak ehhez hasonló képek. A virágok és a levelek most ecsettel készültek az apró részletek miatt, a hátteret fújtam meg airbrush-sal, pontosan úgy ahogy a kapott képen is volt.
ÉS a tanulság? Mondanám, hogy kialvatlanul ne állj neki egy tortának se, de ez egyszerűen lehetetlen, főleg ha az ember 2 helyen dolgozik. Tényleg hálás vagyok a megrendelőknek, hogy rugalmasan fogták fel a dolgot, lehetett volna sokkal rosszabb is a szituáció és végül szerencsésen megoldódott. Amúgy meg nem is én lennék, ha valami simán menne! Nem tudom elmúlik ez valaha? Mondjuk akkor miről is írnék, nem igaz?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése