Vintage Roses - egy szelet szépség

Szó szerint szívem egy szeglete volt ez a torta, arról nem is beszélve, hogy kedves emlékek fűznek most már hozzá. Olyan megrendelőt sikerült megismernem általa, akinek öröm dolgozni és közben inspirál is. 

Réka, akinek legutóbb a Minnie tortát csináltam, most is egy fantasztikus ötlettel állt elő Anyukája 60. szülinapjára.  Több képet elküldve vázolta fel határozott elképzeléseit. Az rögtön lejött, hogy a púder színek, pasztell lilák, rózsák körül forognak gondolatai, így hamar körvonalazódott, hogy itt kérem vintage tortáról lesz szó. Alapvetően szeretem a vintage stílust, de annak is inkább a finomabb változatát. A túlzott díszítés már annyira nem jön be ebben a kategóriában sem, főleg tortában!

Ezzel a lendülettel nyakamba is vettem az internetet és elkezdtem keresgélni. Sokat nem kellett, mert már korábban elmentettem egy tortát, amit az "egyszer meg akarok csinálni" kategóriába soroltam és Rékával való kommunikáció alapján szinte biztos voltam, hogy ha ezt megmutatom neki, imádni fogja. És valóban, örömmel konstatálta, hogy eltaláltam gondolatait, így áment mondott a tortára.

Az első akadály amit meg kellett ugranom a torta alapszíne volt. Bézs színben maradtunk, amit persze nem egyszerű kikeverni. Ám egy jó barátom, Szilvi nem átallta kikísérletezni, amiért nagyon hálás vagyok neki, így az ő instrukciói alapján próbáltam meg én is bekeverni a színt. 

Jöhettek a rózsák. Ezt a fajta rózsát - meglepő módon - még sose próbáltam, pláne nem cukormasszából. Jó, bazsarózsát készítettem nem egyszer, de az teljesen más felépítésű. Ennek megfelelően kicsit remegve kezdtem neki a projektnek. Három rózsát terveztem rá, lilát, sárgát és rózsaszínt, mindezt púder/pasztell színekben, ahogy azt Réka is kérte.

Az első rózsa amit már korábban megcsináltam, a lila volt. Emlékszem, akkor látogattam meg otthon anyukámat és vittem a kis virágkészítő csomagomat is, hogy majd milyen jól megcsinálnom otthon pihenés/beszélgetés alatt. Ez meg is történt és én büszkén vonultam haza a mesés, lila színű rózsámmal, szokás szerint felpakolva, a fülemen is csomaggal. Egy nyitott dobozba tettem bele a drágaságomat, amit 8 másik csomaggal vittem fel a lakásba lifttel. Nagyon vigyáztam ám rá! Aha! Egészen addig, amíg ki nem nyílt a lift és én valamilyen meggondolásból úgy döntöttem, hogy lábbal kitolom a dobozt a lépcsőházba. És ezzel a lendülettel a doboz megakadt a lift küszöbén, a mesés rózsám meg akkorát repült, hogy öröm volt nézni. Halk sikoly és lábon kihordott három infarktus mellett dobtam el hirtelen az összes cuccom és lerogyva a lépcsőre befontam minden létező szemöldököm. Azt is ami nem volt! A maradványokat megsiratva álltam neki újra, majd a másik 2 rózsának is. Szinte hallom is Drága Barátaimat, ahogy ezt mondják: "nem is te lennél!!" Én pedig bőszen bólogatok!

A kezdeti izgalmakat leszámítva a torta minden egyes részletét imádtam. A kis cetli, amit első körben majdnem elvetettünk, - mert féltem, hogy a hosszú szöveg nem fog ráférni - végül mégiscsak elkészült. Sikerült találnom egy vékonyabb ételfestékes filctollat, amivel szebben lehet írni, így nem kellett sem az ecsettel bajlódni, sem pedig a betűkiszúrást alkalmazni, pláne hogy ez utóbbi nem is illett volna a koncepcióba. Szerettem a színeket, bár egy fokkal lehetett volna minden halványabb, sajnos a festék adagolásnál sosem lehet biztos az ember, hogy az mennyire fog még később sötétedni.

A csipkék - bár megették az életemet mire kisültek - úgy  vélem feldobták az egészet. Ezek után már csak abban bizakodtam, hogy az újonnan kikísérletezett nugátos töltelékem jól debütált.

De ami a legfontosabb, több mint 1 éves levelezésünk után végre magát Rékát is megismerhettem személyesen, mivel most először ő vette át a tortát. Egy tünemény, akivel szerintem még mindig beszélgetnénk, ha nem kellett volna sietnie tovább. Szerintem lesz még szerencsénk egymáshoz és biztosan nem fog csalódást okozni a következő torta ötletével. Minden esetre felvértezem magam addigra :)