2017. április 13., csütörtök

Ami nem annak látszik, mint ami valójában az...



Egy torta, ami valaminek készült, aztán ilyen lett és én azon gondolkoztam, hogy vajon kinek mi jut eszébe először róla....


Nem egy tortát csináltam már Patriknak és most sem kért anyukája túl bonyolultat, ráadásul elég konkrét volt. Kaptam egy képet és teljesen ugyanolyat kellett csinálnom, csak épp más színben.
A képen egy helyes kutyus volt, 2 félgömb, fülek, orr, szemek néhány folt, mindez pedig valamilyen érthetetlen oknál fogva kék színben. Úgyhogy a forma maradt, a szín bézs lett. 
Azt mondta nem kell nagy, csak pára lesznek rá. Na ja! A "nem kell nagy" sajnos nálam és sok más tortásnál nem működik! Főleg nem formatortában. Először is, egy tojásból nem süthetek piskótát és persze a sütőt sem éri meg 8 szeletért bekapcsolni. Másrészt pedig egy formatorta nevéből adódóan függ a formától. Egy bizonyos mennyiséget meg kell sütni, hogy abból arányos forma legyen. Ki tudja mennyi fog abból leesni a kívánt eredmény eléréséig. 


Na de!  Nem is a méret a lényeg ugye. Az a kutyus a képen olyan kedves volt és bájos és igazán semmi bonyolult nem volt benne technikailag sem. Kisütöttem 2 félgömböt, betöltöttem diós mascarpone-s krémmel leburkoltam, egymás mellé tettem a kettőt, majd tettem rá foltokat, szemeket, füleket, lábakat. Már akkor tudtam, hogy nem lesz apró. 

Aztán néztem és néztem és azon gondolkoztam, hogy ez most egy kutya, vagy inkább hajaz Mazsolára, a Mazsola és Tádéból, esetleg egy szimpla kis gyermek cocára mindenféle ismeretség nélkül. Többször is egymás mellé tettem a tortát és a képet és újból megállapítottam, hogy mindent ugyanúgy csináltam. Talán még a foltok is ugyanott voltak. És mégis! Az istennek sem akart kutya eszembe jutni ha ránéztem a művemre. Bezzeg a hülye torta a képen..... na az kutyának látszott még kéken is. 
Azzal vigasztaltam magam, hogy a malacnak nem ilyen orra van, még akkor sem, ha tökre úgy látszik. A malacnak konnektor orra van, az enyémnek pedig nem. Ugye? 
Szóval ezek után már csak abban bíztam, hogy a gyermek kutyának nézte és még talán az sem volt baj, hogy akkora lett a pára, hogy egy 30x40-es dobozba sem fért bele. 
Na! Tőlem tortát rendelni tisztára kifizetődő :D




Rendelj tortát, ahogyan Te szeretnéd! Információk és elérhetőségek ezen a linken!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése