2019. november 28., csütörtök

Demona


Remek kis témát kaptam még nyáron...imádtam.

Az, hogy a tortáim többsége valamelyik mese témájában készül, azt már megszoktam. Persze vannak mesék, amik érdekes módon elkerülnek és vannak olyanok, amikből nem győzők eleget csinálni. De ha valaki egyszer azzal jön, hogy épp egy Demona témájú tortát fogok hamarosan elkészíteni, azt mondtam volna, addig álljál féllábon, úgysincs ember, aki ezzel keresen meg. Demona ugye Csipkerózsika inverze, illetve az ismert mese másik szemszögből.














Ezért is örültem a témának és sokat nyomott a latban hogy elvállaltam, ugyanis csak 2 nappal előtte érkeztem haza eddigi életem legnagyobb útjáról a tengerentúlról. Így lelkiegben még a Central Park és a felhőkarcolók közt jártam, miközben kavartam a krémet és airbrush-sal fújtam Demona arcát.
Rettentően féltem, miként fogok majd emberi arcot fújni, ez is egy újdonság volt számomra, de végül egészen elégedett lettem a végeredménnyel. 




Szóval Demona vagány, Demona menő, Demona kedvenc. Éljen Demona, jöhet még!


Rendelj tortát, ahogyan Te szeretnéd! Információk és elérhetőségek ezen a linken!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése