2019. november 21., csütörtök

Torta az "erdőből"


Egyszerűen imádtam ezt a tortát. Az idei személyes kedvenceim közt szerepel...

Amikor megkaptam ezt a felkérést, már akkor tudtam, hogy imádni fogom. Erdei kinézet, de burkolás nélkül. Ebben volt a kihívás. 
Igaz, hogy a figurák hozott, műanyag figurák, de ez nem is volt baj. A gyermek gyűjtötte ezeket az erdei figurákat, így szerintem teljesen jó ötlet volt beépíteni a tortába. Közben kerestem a lehetőségeket, mivel lehetne erdei kinézetet varázsolni egy ilyen csokival körbekent tortának. Így került rá egy ki keksz morzsa a föld, a rozmaring ág a fenyő és a fahéj, a fa szimbolizálásaként. Bónuszként pedig egy kis áfonya. A levelek fondantból vannak, hogy legyen benne egy kis élénk zöld is.  











Személy szerint én egyre inkább preferálom a rusztikusabb kinézetű, fondant nélküli tortákat. Persze minden szubjektív és én azt készítem el amit rendelnek tőlem, na meg azzal is tisztában vagyok, hogy egy gyerektorta minél látványosabb annál jobb. 


De azért nem felejtem el az első reakciót, amikor a megrendelő meglátta a tortát. Pláne, amikor rákerültek a figurák, amiket ő hozott, na akkor én is azt mondtam, ez igen... ez most jól sikerült. 


Rendelj tortát, ahogyan Te szeretnéd! Információk és elérhetőségek ezen a linken!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése