Bogi & Szabi tortája - avagy egy újabb torta kalandos története

A dolog úgy áll, hogy itt van életem második esküvői tortája! Hihetetlen nemde? Még magam is szokom a gondolatot. És ennek a tortának is - mint oly sok másnak - igencsak kalandos története lett...

A történet ott kezdődött, hogy Boginak és Szabinak elég konkrét elképzelése volt az esküvői tortájukat illetően. Nagyon tetszett nekik az a torta, amit Anyu meglepetés partijára készítettem csipkékkel, bazsarózsával. Kaptam néhány fotót is, hogy ők milyen színvilágban képzelik el ugyanezt, illetve hogyan kéne a tortának az esküvői dekorációba illeszkednie. Bogi és Szabi tüneményes egy pár! Öröm volt velük dolgozni! 

Bogi pl. végtelen türelemmel viseltetett gyermeki lelkesedésem iránt. Hónapokon át tartó levelezésünk és egyeztetésünk folyamán ugyanis megannyi kérdést tettem fel és a fejemből időről-időre kipattanó ötletek tömkelegével halmoztam el őket. Komolyan mondom, szerintem én jobban be voltam sózva mint ők. Még tortatervet is készítettem. Nem viccelek! Digitálisat! Megmutattam még a csipkegyűjteményemet is - valaki bélyeggyűjteménnyel villog, én kérem cukorcsipke gyűjteménnyel - így gyakorlatilag ők válogathatták össze azt is, hogy milyen csipkék legyenek rajta. Több hónapos levélváltás, tervezgetés, egyeztetés, valamint írd és mondd, 6 verzió felvázolása után megszületett a végeredmény. A fő irányelv az arany, valamint a rózsaszín és a lila árnyalatai voltak. Így abban maradtunk, hogy arany színű lesz a torta, rajta fehér csipkékkel. A két nagy bazsarózsát rózsaszínben álmodtam meg, kiegészítésnek pedig - stílusosan - két boglárkát szántam lila színben. Az ízek pedig málnás-csokoládé, epres fehér csoki, valamint pisztácia. Szerintem jó kis kombó!

A virágokat természetesen 1 héttel korábban elkészítettem. Szeretem a bazsarózsát! Macerás, de nem bonyolult. Csak úgy, mint a boglárka. Úgyhogy ez sima liba volt. Megcsináltam előre a csipkéket is, mondván nem kér az enni!(!!!) Amint készen lettek be is dobozoltam őket, hogy ne száradjanak ki.

Nagy mákom volt, hogy azon a héten volt pünkösd, így kaptam egy plusz napot az előkészületekre. Nem is kezdtem hozzá szerdánál előbb a sütésnek, gondoltam nem lesz itt semmi vész. Meg kell mondjam egész jól tartottam az ütemtervet, komolyan, már kezdtem vállon paskolni magam. De aztán az első adandó alkalommal sikerült elcsúsznom. 

Már ott kellett volna gyanakodnom, amikor kiderült, nem tudom 4 rétegbe betölteni a csokikrémet az alsóba, mert elszámoltam a töltelék mennyiségét. Bár itt még meg lehetett volna fogni a dolgot, ugyanis piskóta lapom maradt pluszban, egy kis adag krémet pedig nem volt nagy ördöngösség kikeverni. De sajnos a dolog itt nem állt meg. Annyira vérszemet kaptam attól, hogy jó ütemben haladok, hogy gondoltam megy ez jobban is és puszta lelkesedésből, töltés előtt egy nappal csináltam meg a töltelékeket. Viszont a málnavelőt és az eper lekvárt a töltés napjára hagytam. Mindezzel persze semmi baj nem lenne, csak hát számolni kell vele, hogy a felfőzött, besűrített gyümölcsök nem kevés idő alatt hűlnek ki és addig nem tölthetek. Ebből kifolyólag pedig - a töltés napján - hajnal 1-kor azzal szembesülni, hogy a csokikrémem úgy bekötött a tálba, hogy nem fogom tudni habzsákból kinyomni, legfeljebb ha masszázst alkalmazok rajta, nos nem túl felemelő. Így a tervem, hogy málnavelőt és a csokikrémet fekete erdő módjára, habzsákból, váltakozva töltöm be a tortába, kb. 10 másodperc után balga gondolatnak számított. Pedig egész jó kis málnaszószt sikerült összehoznom: 1 liternyi, átpasszírozott málnavelőt tűzön besűrítettem 2 evőkanál  keményítővel, és adtam hozzá egy kis cukrot, ízlés szerint. Nem is málna szósz lett, mint inkább málna puding, ami csak az összepasszírozott gyümölcsből állt, ennél fogva igencsak koncentrálódott benne a málna. Fincsi volt!! Az epret pedig csak egy kis vízzel és citromlével addig főztem, míg egy hígabb lekvár nem lett belőle. Itt nem passzíroztam, a kisebb-nagyobb eper darabok megadták neki a karakterét, a pár löttyöntésnyi balzsamecetről nem is beszélve.

Mivel a szép dekoratív töltésről le kellett mondanom, a problémát úgy oldottam meg, hogy a csokikrémbe csíkokat, illetve mélyedéseket alakítottam ki és belekanalaztam a gyümölcsöt. Aztán még ott volt a pisztácia krém is. Ami alapvetően nem nagy ördöngösség, bár a pisztácia paszta készítése nem túl gyors feladat, ha azt nézem, hogy az egész folyamat a héjazással kezdődik, majd forrázás, újabb héjazás pörkölés, szárítás, pasztásítás. De ha ezzel már kész az ember, akkor csak hozzá kell keverni egy kis főzött mascarpone-s alapkrémhez és higgyétek el, az élmény felejthetetlen. Nincs ennél pisztáciásabb dolog a világon!

Utolsó napra maradt a lekenés, burkolás, díszítés, valamint még 40 db sütinyalóka készítése. Mert ha lúd, legyen hát kövér! Mit nekem esküvői torta, rögtön csinálj mellé 40 db Cake Pops-ot is!! :) Na és itt volt a pillanat, amikor végérvényesen és visszavonhatatlanul elcsúsztam. Kb. hajnal 2-kor szembesültem azzal, hogy nem stimmel valami a burkolóanyaggal. Pedig olyan boldog voltam, mert a fondant-ot már előző hétvégén begyúrtam az én kedves kedvenc Barátném felügyelete alatt, aki vérprofi tortás. Kaptam is tőle jó kis kiképzést! A "Hogyan kell a tortát befejezni átadás előtt 5 perccel" című etapot csak erős idegzetűeknek ajánlom, én konkrétan lábon kihordtam mellette 5 infarktust, a hajam őszbe borult és a szemöldököm is kosárfonásban volt a vele töltött 2 nap után. Viszont felejthetetlen élmény volt! Kiképző tábornok asszony!! Megyek legközelebb is :)

Na de visszatérve, a nálam kizárólag tortakészítés közben rejtélyes módon keletkező fekete lyuk most sem maradt el. A tökéletesre gyúrt burkoló anyag gyorsan száradt, bőrösödött, tört, és mire leburkoltam vele a 3 tortát, 10 évet öregedtem. Nem akartam nagyon simogatni sem, mert akkor megolvad alatta az alákenés és átlátszódnak a rétegek!! (Látod Smuki, tanultam!! :) ) De közben meg alig akart rátapadni a tortára. Az alsó kettőt úgy ahogy leburkoltam, de a kicsi katasztrófálisan sikerült.

Nagy megszorultságom közepette kis barátaim, akik az éteren keresztül támogattak még hajnal 4 kor is, javasolták hogy újra tábla. Az elején még habozni véltem, de aztán úgy rendőr módjára fel lettem szólítva, szintén egy vérprofi tortás személyében: "Leszeded a burkolást, újra kened, be a hűtőbe, addig begyúrsz egy adag fondant-ot és már burkolhatod. 10 perc alatt kész! CSINÁLD!"  Hát megcsináltam! Remegő kezekkel ugyan, de újra burkoltam a felsőt! Igaz nem 10 perc volt, mert kb 1 óra mire bekötött újra az alákenés, de ez reggel 5-kor, pitymallat kellős közepette már igazán nem számított.

És amikor azt gondolnád ennél rosszabb nem lehet. Na akkor jönnek a csipkék. Egész végig azon paráztam, hogy legyen elég a csipke és ne derüljön ki az utolsó pillanatba, hogy 5 centi hiányzik, hogy körbe érje. Nos, takra körbe érte mindegyik. Viszont úgy kiszáradtak a csipkék a lezárt (!!!) dobozban, hogy azt hittem besírok, amikor megfogtam és eltörött. Hát kérem szépen, én megalkottam a csipke chipset! Igaz, azt nem tudom hogyan. De tényleg, film mellé, kellemes nyári időtöltésnek némi csipke chips? Garantált az életérzés! Viszont tortára nem túl alkalmas. Mit tehetettem volna?! Reggel 7-kor, mire már a 2. réteg arany lüszterrel fújtam le az amúgy csigamódjára száradó tortákat, vízgőz fölé görnyedtem a csipkékkel és kínomba elkezdtem beszélni hozzájuk: "Épp csak annyira kell megpuhulnod, hogy rá tudjalak simítani a tortára!  Meglátod jó lesz!" Bár a pórusaim szépen kitágultak a vízgőztől, a csipke csak alig alig akart engedni makacs merevségéből. De végül én győztem!! Igaz, hogy elszöszöltem vele másfél órát, de már reggel 8-kor ki számolja az időt. És akkor még hátra volt 15 sütinyalóka lecsokizása (nem félreérteni).

Nos, 11-kor tortákat a kocsiba bepakolva, sütinyalókát üzembiztos szállításra készre csomagolva, elsősegély dobozt összekészítve el is indultam az Én Kedvesemmel az 50 km-re lévő esküvő helyszínére. Ott már "csak" össze kellett raknom a szinteket, virágokat elhelyezni és még egy utolsó simítást végezni rajta. Bogi és Szabi látszólag el volt ragadtatva. Úgy láttam rajtuk, hogy őszintén tetszik nekik a végeredmény és abban a pillanatban minden bosszúságot és fáradságot feledve, elgyötört lelkem kezdett vissza találni önmagához. Aztán megkaptam a visszajelzést az ízéről is, és állítólag annyira finom volt, hogy sec perc alatt elfogyott.  

Hihetetlen 2 napon voltam túl és hihetetlen boldogság lett úrrá rajtam, hogy a feladatot teljesítettem. Igyekeztem mindent kihozni ebből a tortából amit csak tudtam az adott körülmények és a felmerülő akadályok ellenére. Köszönet Boginak és Szabinak amiért megbíztak bennem annyira, hogy rám bízzák életük legfontosabb napjának egy mozzanatát.
Az érzés pedig, hogy  néha olybá tűnik, titkos őrangyalok felügyelnek rám, leírhatatlan. Ezt a bejegyzésemet nekik, az őrangyalaimnak ajánlom, közülük is legfőképpen a hajnalig virrasztó, magaslatokra emelt Főőrangyalnak.