2011. szeptember 6., kedd

Express Croissant

Már egy ideje egyre csak a jó öreg, friss, meleg, omlós rongyos kiflire gondoltam. Szinte már a rögeszmémmé vált, hogy nekem sütni kell valami hasonlót. Aztán szerte minden felől csak azt hallottam, hogy mennyire macerás, és hogy nem érdemes sütni. Ezért kerestem néhány Croissant receptet.

"Limara pékségében" rengeteget találtam, közöttük a csábító elnevezésű Express Croissant receptjét. A blogger nem ígért könnyű munkát, viszont hatásos végeredményt, és viszonylag egyszerűbb munkafolyamatot, mint az igazi hajtogatott vajas tésztáknál. A kihívás csábított. A recept elolvasható itt, így azt nem részletezném. Ennél a verziónál nem kellett agyon hajtogatni a kelt vajas tésztát legalább ötször. Elég volt bedagasztani, nyolc részre osztani, mindegyiket kinyújtani körlapra, és ráreszelni minden egyes rétegre a hideg vajat, majd a rétegeket egybe kinyújtani, háromszögeket vágni belőle és feltekerni. Nah....hát nem olyan bonyolult ez! Ráadásul a hozzászólók szerint ez egy hatásos recept, így nem foghat ki rajtam!
Nos, némi akadályokba azért ütköztem, ami főként a kis konyhámnak tudható be. Azért előrelátó is voltam, - ami rám viszonylag ritkán jellemző - mivel gondoltam arra, hogy bedobjam a vajat a fagyasztóba, mert tudtam, ha elkezdem reszelni, olvadni fog mint egy tini lány a rock koncerten. Az első problémám ott volt, hogy a nyolc részre osztott és kör alakúra kinyújtott tésztákat hova a búbánatba teszem? A következő megoldást találtam: elővettem egy vágódeszkát, rátettem az első kört, vágtam rá egy darab sütőpapírt, kinyújtottam a következő, rátettem a papírral borított tésztára és így tovább. Aztán jött a rétegezés, a lereszelt vajjal. A vaj persze szerény tulajdonságából kifolyólag finoman olvadozni kezdett. Azzal már szintén nem számoltam, hogy a reszelékek összetapadnak. A kezemtől persze az olvadás folyamata felgyorsult. Mire a tésztára került a vaj, a fele a kezemről kezdett csordogálni, a többi része pedig nagyobb morzsákká tapadt össze. Az egyenletes elosztás megkísérlése pedig halott ügy volt. Az utolsó lapokra gyakorlatilag már kentem a zsiradékot. Nagyjából úgy nézett ki, mint egy rakott palacsinta, amit darabos gyümölccsel töltöttek meg. Gondoltam a nehezén túl vagyok. Ezután következett az egész kinyújtása. Az egyes körlapok ekkora már centis vastaggá keltek a melegben, vagyis tetemes vastagságot kellett pát milliméterre kinyújtanom. Az egész tészta csicsogott a vajtól. Nyújtottam én nyújtottam -a vaj csak olvadozva folydogált a rétegek között- és lassan lenyújtottam  már a konyhapultról is, de még mindig irdatlan vastag volt. Jó indulattal is megközelítette a 3cm-t. Nyújtottam, ameddig csak volt helyem.

Ekkor elérkezettnek láttam az időt arra, hogy megfordítsam az egész tésztát, ami már lassan egy óriási családi pizzára kezdett hajazni. Ekkor szembesültem azzal, amivel nem akartam. Az egymásra helyezett tésztalapok nem voltak egyforma méretűek. Próbáltam én mindegyiket 24 cm-re nyújtani, de a folyamatos keléstől változó méretek lettek. A egész úgy nézett ki, mint egy elázott könyv száradás után, melynek felpördülnek a lapjai. Ekkor kezdtem megfogalmazni az expressz kifejezés lényegének átgondolását. És kezdtem sajnálni azokat az időhiányban szenvedő többgyermekes családanyákat, vagy meglepetést készítő barátnőket, kollégákat, akik hasonló élményeket szereztek eme recept kivitelezése közben. Mégsem adhattam fel! Olvadt vajban úszott az egész konyhapult és a kelt tészta kezdte átvenni az uralmat a konyha felett. Besokalltam!! Úgy döntöttem "vastag amilyen vastag, úgysem tudom már hova nyújtani" alapon felvágom, gondoltam ennél rosszabb már úgysem lehet. Naná hogy lett! A rétegek kezdtek elválni egymástól a kilónyi olvadozó vajmennyiségnek köszönhetően.
Elkezdtem bőszen tekerni, hogy minél előbb a tepsire kerüljenek. Hát nem mondom, hogy aprók lettek! És azt sem, hogy benevezném őket a Croissant szépségversenyen, de hát ez van. Ekkor még mindig volt bennem annyi kalandvágy, hogy a fele adagot megtöltsem sonkával. (Beismerem, sokszor saját magam vagyok magam ellensége). Ezek után mehettek a  hűtőbe pihenni egy éjszakára! Igaz inkább nekem kellett volna már a pihenés. Másnap kora reggel sütöttem ki, hiszen semmi másra sem vágytam, mint a reggeli kávém mellé egy friss ropogós Croissant elmajszolni. Már sütés alatt kezdtem szkeptikus lenni, mivel már 40 perce bent voltak a sütőben, és továbbra is fakónak bizonyultak, ami a sütési folyamat végén sem változott.


Büszkén ültem le az asztalhoz egy csésze kávé kíséretében. A várt pillanat elérkezett!


Először a sonkásat kóstoltam meg. Aztán gyorsan ittam is rá egy kis kávét, mivel majdnem vattát köptem. Száraz volt, sótlan volt, ízetlen volt és olyan tömör, masszív, hogy két harapás után megteltem vele. Emlékezetem szerint hősiesen tartottam magam, hogy ne kerüljek az összeomlás szélére.

Mindezen tortúra után mégsem vesztettem el a saját készítésű péksüteményekbe vetett hitemet. De úgy érzem, kell egy kis idő, amíg  kihevernem az "expressz" recept okozta sokkot. Bárki, aki elsőként lát hozzá péksütemény elkészítésébe, javaslom gondosan tervezze meg a folyamatot. És még így is lesz váratlan fordulat, ezt garantálom. De azért csak hajrá!! 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése