Már megint sikerült jól időzítenem és ünnepek után posztolnom a dolgot, de azt hiszem ezen már nem fogok tudni változtatni a jövőben sem. Húsvétra elutaztam vendégségbe egy hétre, német honba és úgy gondoltam nem megyek üres kézzel....
Ha ünnepről van szó, akkor a kalács általában az én reszortom. Főleg Húsvétkor, és ez most sem volt másképp. Először arra gondoltam, hogy még egyszer megsütöm a Habcsókos rózsakalácsot, de aztán Nővérem kinézte nekem a Hokkaido kalácsot Limara pékségéből. Mivel rögtön megtetszett, nem is volt kérdés, hogy idén ez lesz megsütve. Én a sima kakaós változatot készítettem, a recept eredetileg itt olvasható, de az alábbiak szerint néz ki, amit később picit módosítottunk:
Mostanában nagyon rákaptam a kelt tésztákra. Na nem mintha eddig nem szerettem és sütöttem volna kalácsokat, péksütiket, csak ez általában hullámokban tört rám és akkor azt érzem, hogy most sütnöm kell valami puhát, omlósat, töltöttet. Egyértelműen Limarához fordultam, aki épp nem rég tett fel egy fantasztikusan kinéző kalácsot, a Habcsókos rózsakalácsot, méghozzá csokis töltelékkel. Jobb már nem is lehetne: csokis, látványos, kihívásokkal teli mégsem bonyolult annyira. Ráadásul épp segédkeztem egy bolt átköltöztetésében, úgyhogy alkalmas is volt egy kis jól megérdemelt munkáért járó nasinak.
Beléptünk a februárba, a hó is leesett nagy nehezen, nekem meg eszembe jutott, hogy ez a farsang ideje. A farsang pedig mi másról szólhat gasztronómiai berkekben, mint a fánkról.
Nosza, süssünk fánkot. Íme életem első darabjai...
Már egy ideje egyre csak a jó öreg, friss, meleg, omlós rongyos kiflire gondoltam. Szinte már a rögeszmémmé vált, hogy nekem sütni kell valami hasonlót. Aztán szerte minden felől csak azt hallottam, hogy mennyire macerás, és hogy nem érdemes sütni. Ezért kerestem néhány Croissant receptet.