Hamucipóka: Édes & Sós: az igazi ízrobbanás

Eljött végre az idő, hogy több, mint 1 hónapos - regenerálódás céljából elkövetett - csönd után visszatérjek az életbe. Meg kell valljam, nem volt egyszerű....

Az év végi hajrá, a karácsonyi sütemények kudarcai, a félre siklott ajándék bonbonjaim után nem vágytam másra, mint családi körben ünnepelni, enni, inni, majd haza térve, a két ünnep között a maradékokat tovább enni, begubózni az odúmba, könyveket olvasni, filmeket nézni és senkivel se kommunikálni, de legfőképpen a konyha közelébe sem menni, a sütőt pedig nagy ívben elkerülni. Egyedül szilveszter előtt voltam hajlandó a konyhapulthoz állni, mivel idei ígéretem egy Eszterházy volt, de nem viccelek, azt is pizsiben csináltam. Mindezt miért? Egyszerűen mert így volt jó. Antiszociális énem feltört mint a gejzír és csak a legközelebbi emberekkel voltam hajlandó kontaktot tartani és mindez nemhogy nem zavart, de egyenesen jólesett. Azt hiszem, kicsit megfáradtam az év végére. De azért depresszióba nem estem, gondoltam, majd az év elejére jól kipihenem magam és újult erővel, nagy lendülettel indulok neki egy izgalmas, új évnek. Hát, nem így lett! Bár az említett kudarcok olyannyira eltörpültek, hogy már-már mosolyogva gondoltam vissza rá. Hiszen ha azt nézem, feltaláltam a "minyon galuskát", ami a 2014-es ország tortája után szabadon lehetne a Minyon Revolution. És már az sem zavart, hogy a sok pénzért vett profi bonbon formáim ellenére még randább bonbonokat sikerült produkálnom, annál is inkább, mert állítólag finomak lettek. Sőt, már azon sem filóztam, hogy a hogy a vérbe tudott visszapuhulni a habcsókom háromszori rásütés után is. Egyébként is, eszembe jutott kedvenc mondásom: nincs az elrontva, csak másra lesz jó! :) Többször kéne, hogy eszembe jusson! Amúgy meg a szilvás és diós pozsonyi kiflim fergeteges lett, ami nyújtott némi vigaszt. Szóval, úgy tűnt megbékélek a világgal, de a várt lendület valahogy mégsem jött. És még mindig nem jött! Aztán ....eszembe jutott valami!

Volt egyszer, hol nem volt, talán igaz sem volt: egy vacsoracsatából átavanzsálódott desszertcsata, néhány remek baráttal. Finomabbnál finomabb édességek, jobbnál jobb hangulat, nagy nevetések, nosztalgiázások. Aztán egyszer csak mindenki szét széledt, jöttek a gondok, meg a sok ügyes bajos dolgok és egyre nehezebb lett összehozni eme kis ember csokrot. (na nézd már, lassan költő veszik el bennem :)) Így most fogtam magam és újra csatába szólítottam méltatlanul elhanyagolt, de nem feledett barátaimat, azzal, hogy meghívtam őket egy kis sütizésre. Amúgy is megígértem, hogy sikeres vizsgám örömére majd készítek valami különlegeset.

Határozott és megingathatatlan ultimátumot adtam, hogy még januárban álljunk hadba. Határozottságom bevált, mondhatom egy nap alatt sikerült kitűzni a csata dátumát. Más dolgom már nem volt, mint kitalálni, mivel kápráztatom el vendégeimet. Valami szokatlan, valami nem mindennapit akartam. Korábban már említettem, hogy személyes hadjáratomnak tekintem a levendulás finomságok, valamint a sós és édes ízek kombinálását a sütemények terén, így arra gondoltam ezen a vonalon indulok el. Sajnos a levendulás témát gyorsan ejtenem kellett, mert 4-ből 1 embert kiveri a víz még a levendula hallatán is (belátom, ami nem megy, azt nem kell erőltetni, de eljön még az én időm). Így maradt a sós-édes kombó. Két verzióm is volt, amiből a végleges harci fegyvernek egy mogyoróvaj mousse-os édességet neveztem ki (a másikat nem lövöm le, mert még haditervben van). Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy még a szülinapomra, az egyik szakmabéli kedves ismerősöm, egyben egykori csoporttársam - aki Mandulaszem néven "garázdálkodik" szebbnél szebb tortáival a Facebook-on - meglepett egy mogyoróvajas-csokoládés tortával. Szó mi szó, ez a kombináció nagyon megosztó tud lenni, mert nem sokan szeretik a sós mogyoróvajat és én is csak nagy ritkán gondolok rá, pedig Amerikában ennek kultusza van.

Az összhatás egyszerűen fantasztikus volt, jól keveredett az édes és a sós és igazi snickers életérzést hozott. Az eredeti recept Pixie-től származik, de én már egy tuningolt változatot kóstolhattam meg Mandulaszem jóvoltából, aki két csokiréteg közé tette a mogyoróvaj mousse-t. Mivel ez utóbbi verzió nagyon bejött, csak a mogyoróvaj mennyiségén változtattam és kitaláltam, hogy mini desszertek formájában tálalom. Nagy volt a kísértés, hogy ne tegyek bele egy plusz sós karamella réteget (mintegy "hamucipókásítva" a dolgot). De végül nem voltam elég merész és az asztalra nem került ilyen verzió. Naná, hogy nem hagyott aludni a dolog, ezért az utolsó két - prezentálás céljából meghagyott - desszertbe belecsempésztem egy finom illatú, enyhén sós karamell réteget. Nos! Felelősségem teljes tudatában kijelenthetem, hogy bármelyik verzió tökéletes és ha háborút nem is, de csatát lehet vele nyerni. Hogy megnyertem-e? Hm! Csináljátok meg és döntsétek el Ti magatok :)

A variánsok a következők:

A. Aki megelégszik az eredeti recepttel, Pixie oldalán megtalálja!

B. Aki a csokival jobban kihangsúlyozná a mogyoróvaj ízét, annak Mandulaszem verzióját ajánlom, vagyis a tetejére szánt csoki ganache-ból csináljon dupla adagot és rétegezze az alábbiak szerint: piskóta - ganache - mogyoróvaj mousse - ganache.

C. Aki viszont hajszolja az élvezeteket, annak bátran ajánlom ezt a hedonista változatot, akár egyszemélyes kiszerelésben, akár torta méretben.

Akárhogy is: csináljátok meg, kóstoljatok bele, dőljetek hátra és nyugodtan sírjatok! :)

Csokoládés mogyoróvaj-mousse tortácska sós karamellával

(Az alábbi mennyiség 10 mini desszerthez elegendő)

Első réteg - A piskóta

Süssünk egy vékony piskóta lapot! Itt tulajdonképpen bármilyen piskóta megfelel, én a jól bevált olajos piskótámat sütöttem meg 4 tojásból, ezúttal egy gáztepsi méretben. A receptet itt olvashatjátok. Utólag visszagondolva, talán ekkora méretben elegendő lett volna 3 tojásból sütni, mivel elég vastag lett. De mondom, bármilyen, akár piskótatekercshez használt recept is megfelel. Amennyiben torta formában kívánjuk megcsinálni, akkor szerintem elég 2 tojásból elkészíteni az olajos piskótát egy 18 cm-es kapcsos tortaformában, így 12 szelet jön majd ki belőle.

Második réteg - A sós karamella (kihagyható, de minek is?)

85 g cukor

20 g víz

60 g felmelegített tejszín

35 g vaj

jó nagy csipet tengeri só (ha nem akarunk sósat, akkor ezt hagyjuk ki, de minek is?)

A cukrot és a vizet együtt tegyük fel egy nyeles lábasban, közepes lángon karamellizálódni. Figyeljünk oda, mert sokáig csak egy fehér szirup bugyog a lábasban, de aztán hirtelen elkezd barnulni, majd egyszer csak odaég és nem túl kellemes égett cukor szaga lengi körbe még az utcát is. Arról nem beszélve, hogy úgy tud füstölni, hogy egy buzgó szomszéd még a tűzoltót is képes rád hívni :) Szóval akkor jó, ha szép borostyán színe van. Ekkor vegyük vissza a tüzet és tegyük bele a tejszínt (vigyázat szintén nagyon fog bugyogni és esze-veszetten megindul felfelé, így érdemes nem a legkisebb lábast használni erre a célra.) Várjuk meg míg elcsitul a vihar és tegyük bele vajat és a sót. Addig kevergessük, míg egynemű nem lesz, tulajdonképpen már le is vehetjük a tűzről. Hagyjuk kihűlni, eközben szépen besűrűsödik, de még folyós marad. Halkan megjegyzem, hogy az így kapott szószt bármihez használhatjuk, pl. fagyit is leönthetünk vele

Harmadik réteg - A mogyoróvaj-mousse

Nos, én elég rendesen növeltem az alapanyagokat az eredetihez képest. Ez a mennyiség elég a 10 kis süti töltéséhez és díszítéséhez, de ha maradunk a 18 cm-es tortaformánál, akkor elég 2 dl tejszínhez 200 g mogyoróvaj.

3 dl tejszín + néhány evőkanál a mogyoróvaj lazításához

50 g apró szemű, vagy darált barna cukor

300 g sós mogyoróvaj (nem a darabos változat)

Ha a mogyoróvaj masszív állagú (a Lidl-is eléggé az), mindenképpen szükséges néhány evőkanál tejszínnel fellazítani, hogy könnyebben össze tudjuk majd keverni a felvert tejszínnel. Ez ízlés kérdése, látjuk az állagán mennyit tegyünk hozzá. A 3 dl tejszínt kemény habbá verjük a cukorral, majd óvatosan összeforgatjuk a mogyoróvajjal. Én először egy szilikon lapáttal össze vegyítettem, majd a gépi habverő legalacsonyabb fokozatán még kevertem rajta 1-2-t, hogy jobban elvegyüljön, de azért nem kell túlzásba esni, nehogy összetörjük a habunkat. Ha mindezzel végeztünk, kanalazzuk a fincsi mousse-unkat egy sima csöves habzsákba és tegyük picit a hűtőbe.

Negyedik réteg - A csokoládé ganache

Ha csak az tetejére szánjunk a csokoládét, akkor elég az alábbi mennyiség, viszont ha dupla csoki réteget akarunk, akkor kell a dupla mennyiség is.

100 ml tejszín

100 g étcsokoládé

A tejszínt forráspontig melegítjük, majd ráöntjük a feldarabolt csokoládéra. Szép simára keverjük, majd hagyjuk szobahőre hűlni, ne sokkoljuk vele a hideg habunkat.

Végső mozzanat - Az építés

Ha kis, egyszemélyes tortákat állítunk össze, akkor desszertgyűrűk segítségével a piskótából korongokat szaggatunk, majd vissza helyezzük őket a keretbe. Jó tipp lehet: ha nincs ennyi desszertgyűrűnk egyszerre, akkor csináljunk házilag fólia csíkokat, tekerjük a gyűrűk belső felületére és így építsük fel a desszertjeinket. Rövid hűtés után már le is vehetjük a gyűrűket, és használhatjuk a következő építéshez, A kész mini tortákat pedig összetartja a fólia, ami tálalás előtt csak le kell tekerni. Én ezeket a csíkokat víztiszta genothermből (lefűzhető irattartó tasakból) vágtam.

Ha rendes méretű tortaformát használunk, tegyük vissza a piskótát kapcsos formába és abba építsük fel a tortát.

A piskótára kanalazunk egy kevés karamellt, (vagy ganachet) annyit, hogy szépen elterüljön a gyűrűben. Nem kell sok, én talán kicsit túlzásba is estem a karamellel :) Erre nyomjunk a mousse-ból a habzsákkal, (hagyjunk egy kicsit a díszítéshez is) majd a tetejét zárjuk le ganache-zsal. Tegyük a hűtőbe, az a legjobb ha pár órával, vagy egy nappal korábban meg tudjuk csinálni, ugyanis kell idő, hogy összeérjenek az ízek. Tálalás előtt egy fél órával érdemes kivenni, díszítsük tetszés szerint, majd fogadjuk az elismeréseket!

Esküszöm rövidebb ideig tart megcsinálni, mint leírni :)