2017. március 1., szerda

Filemon elefántos tortái




Mert van elefántos dal és van elefántos torta. És mindjárt rögtön kettő is.....

Kétségtelen, hogy Filemon szerencsés gyermek. Egyrészt van egy különleges és szép neve, másrészt pedig rögtön két tortát is kapott 1 éves szülinapjára. Kellett egy, amit szétszedhet és kellett egy, amit a vendégek megehetnek. 

Ha jól emlékszem, a figurás torta lett az övé. Bár pacsmagolós, szétszedős torta általában habos szokott lenni, ennél mindkettőt kifejezetten burkoltan kérték. A minta egy korábbi tortám volt, amit Bence keresztelőjére készítettem.


Imádtam csinálni, mert az elefánt eleve nem nehéz figura, másrészt olyan bájos tud lenni. S bár a kis zászlók igényeltek némi időt, azért élveztem. 

Alapvetően nem csinálok kis, 8 szeletes tortákat, kivéve emelet tetejére. Abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy az alapanyagokat fél adag miatt kell felbontani, ráadásul - a közhiedelemmel ellentétben - egyáltalán nem egyszerűbb és gyorsabb a kisebb torta elkészítése. A sütőt, a gépeket ugyanúgy be kell kapcsolni, a díszeket ugyanúgy meg kell rá csinálni mérettől független és a burkolása is sokkal macerásabb egy kisméretű tortának, mint egy nagyobbnak. De mivel rögtön kértek egy 12 szeletest is, így most eltekintettem ettől a kritériumtól. 












Rendelj tortát, ahogyan Te szeretnéd! Információk és elérhetőségek ezen a linken!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése