2019. július 19., péntek

Levél Pannának - avagy Inspiráló Panna 10 éves lett


Panna Drága, 2018. novemberében jubiláltál. Kicsit megkésve küldüm levelem Neked erről az eseményről, az én szemszögemből.


10 évvel ezelőtt, amikor nővéremmel, anyával közösen készítettük el első tortádat, egy pöttyös ajándékdobozt - melyet fotókon láthattál - nem gondoltam volna, hogy egyszer majd itt fogok tartani a torták eme csodálatos, egyszersmind erőt próbáló, korán sem egyszerű világában.

Panna! Neked nem kevés részed volt abban, hogy bele kezdjek ebbe az egész életemet megreformáló szakmába. 10 évvel ezelőtt, amikor Anya kezembe nyomott Téged, egy aprócska kislányt - aki akkor még belefért egy kispárnába - és én félve tartottalak a kezemben -  senki nem mondta volna meg, hogy ekkora hatással leszel rám. 
10 éves lettél és én a 10. tortádat készíthettem el. Aki követ, az tudja, hogy Te vagy az én barométerem, (remélhetőleg) fejlődésem szintmérője. Hihetetlen lelkesedéssel, félelemmel, remegéssel indulok neki a tortáidnak minden évben, hogy vajon tetszeni fog e, hogy vajon megütöm e nálad a szintet, hogy vajon emlékezetes lesz-e ez is a számodra. 
Megkérdeztem most is, hogy milyen tortát szeretnél, s Te nyomatékosan kijelentetted, hogy ízben epreset, olyat, aminek a tetején eprek vannak! Így november kellős közepén. Vannak ám kívánságaid! "Országomat egy fél kiló eperért!" felkiálltással minden lehetséges kapcsolatom laptba vetve, elszántan igyekeztem a küldetést teljesíteni, hogy télvíz idején szépséges epreket szerezzek Neked. És lett eper! :)

Így minden egyben volt, hogy a feladat teljesüljön. Anyával közösen választottunk témát, legyen színes, látványos és persze olyan, amit még nem csináltam. Mivel hatalmas művészi vénával vagy megáldva, így első körben valamilyen festmény hatású tortákat nézegettünk, aztán valahogy eljutottunk a sok sok pillangóhoz, meg a sziluettes kislányhoz és akkor összeállt a kép, hogy a kislány által kifújt pillék rászállnak majd az eprek tetejére. Emlékszem őrült pillangó gyártásba kezdtem, nem volt szeglete a lakásnak, ahol ne bukkant volna fel egy aprócska cukor lepke. 

Emellett egy új technikát is kipróbáltam ám, aminek fogalmam sincs már mi a neve, de egy hihetetlen ügyes bácsika csinálja videón, hogy több színű fondant rudakat sodor megfelelő sorrendben egymáshoz, majd tekeri be szintén különböző színű fondantba egymás után, s az így kapott rudakat felvágva, mozaikos mintája lesz és látszódnak a különböző színek. Na ezt próbáltam ki, az eper tetején lévő nagy pillékhez. Sajnos nem sikerült élénk színeket varázsolnom, így kevésbé látványos, ahogy a különböző rétegek mintaszerűen épülnek egymás köré, de azért látszik a lényeg, meg végre tanultam valami újat is. Amúgy nem bonyi ám, egyszerűen csak pepecs, de ha követi az ember a videót, akkor simán kivitelezhető. 

Most először kaptál emeletes tortát, mert kellett a hely, hogy ez a sok apróság elférjen rajta és így látványosabb is lett. A felső szintnek csak az oldalát burkoltam, amit magasabbra is hagytam, hisz ez adta a kerítést a tetejére került epreknek. A sziluettet airbrush pisztollyal fújtam rá, ezen még van mit csiszolni, hiába a sablon,  egyszerűen mindig alá fújok. A színes szárnyasok pedig olvasztott fondanttal lettek rögzítve, amik így olyan stabilan álltak meg, hogy az atya úristen se szedte le róla. 
Imádtam, Te is imádtad Panna és én emlékszem az első mondatodra: "Judit! Fújsz majd nekem ilyen kislányt papírra is? ... hát persze hogy fújok. Nem felejtettem el, csak győzzed szegénykém kivárni. :)


Drága Panna! Hálás vagyok Neked! Még "csak" 10 éves vagy, de nem is tudod milyen nagy dolgokat vittél eddig véghez. Embereket hozol össze, ismeretségek köttetnek általad, életeket változtatsz meg, fejlődést teremtesz másokban. Miközben Te magad is fejlődsz! Kérlek ne hagyd abba! Légy nyitott a világra, légy hatással a világra továbbra is, tartsd meg a humorod és szeress, mert hatalamas szíved van. Legyen csodaszép az életed ezután is!



Rendelj tortát, ahogyan Te szeretnéd! Információk és elérhetőségek ezen a linken!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése