Gőzös helyett állomás

Eredetileg tényleg gőzösnek indult. Méghozzá olyannak amilyen épp Csopakon áll az állomás mellet. Állítólag. Mert én még sajnos nem láttam élőben, úgyhogy csak az elbeszélésekre hagyatkozhatom. De mielőtt még képet kaphattam volna legújabb megformálandó páciensemről, hirtelen megváltozott az igény. Inkább legyen az állomás Csopakon. Na jó jó, de hogyan is néz ki az az állomás? Kaptam ám róla képet. Itt meg is tekinthető!

Ahogy megláttam a képet, igazából a legfőbb kérdésem az volt, hogy fektetve, felülről nézve, vagy állítva, 3D-be próbáljam meg prezentálni a tortát! Bevallom, nagyon vonzott a 3D-s megjelenítés, de végül is inamba szállt a bátorság. Ráadásként ez volt az elmúlt egy hétben a negyedik torta, amit meg kellett csinálnom, és előttem állt még egy. Így jobbnak láttam, ha maradok a biztonsági zónámban. 

Viszont, vállalkozó kedvem nem hagyott alább, így szerettem volna kipróbálni egy merőben más krémet tölteléknek, mint az eddig használt csokis mascarpone krém. Igazából a cél az volt, hogy egy gyors, könnyű, ámde finom csokis krémet hozzak össze. Így esett a választásom Tortaimádó egyik tejszínes csokikrémjére, ami állítólag nagyon egyszerű, nagyon könnyű, finom, és jó sok lesz belőle! Állítólag. Merthogy nekem nem sikerült. Minden megjegyzés, hozzászólás  és dícsérő komment ellenére nekem egyszerűen nem sikerült a krém. Leírom, hogy miként is csináltam, és kérem szépen...valaki...akárki, mondja meg nekem mi a fenét rontottam el!??

20 dkg étcsokoládét vízgőz fölött felolvasztottam. Majd lassan, kis adagokban kezdtem hozzá adni a szobahőmérsékletű tejszínt. És ekkor már jelentkezett az első problémám. Kezdett összecsomósodni a csokoládé. Először még sikerült simára kevernem, de ahogy hozzá öntöttem a következő adagot, menthetetlenül öszeállt egy nagy golyóvá. Olvastam, hogy ilyen problémája már volt valakinek. Erre a megoldás úgy hangzott, hogy valószínű nem volt szobahőmérsékletű a tejszín. Na de az enyém az volt!!! Direkt kivettem a hűtőből legalább 2 órával korábban. Komolyan mérges lettem. Olyannyira, hogy hozzá öntöttem az összes maradék tejszínt a csokidarabhoz és addig kevertem, amíg teljesen sima masszát nem kaptam. Kicsit híg volt, de végül is sikerült. Ekkor elkevertem még benne a recept által írt 2 dkg vajat. És betettem a hűtőbe. Igaz nem egy órára, ahogy azt írta, hanem egész éjszakát bent volt. De kérdem én...most komolyan ezen buktam el? 

Szóval másnap reggel kivettem. Masszívan belekötött a tálba. Úgy lehetett vágni, mint egy kocka margarint. Ekkor már nem számítottam semmi jóra. A következő lépés az volt, hogy verjem robotgéppel habosra a krémet, és így kellett volna kapnom egy habos, jókora mennyiségű csokoládés krémet. Helyette ezt kaptam:

Meg lehet nézni az eredeteit...köszönő viszonyban sincsenek.

Mivel már előző nap rossz előérzetem volt a dologgal kapcsolatban, úgy gondoltam, a bitztonság keevdéért csinálok egy adag csokoládé gananchet. Az Ízek...torták...és más állatfajták írójától olvastam, hogy tuti recept. Kiváló bevonásra és megtöltésre is. Nah, hát ez kell énnekem. Egy kis adagot csináltam csak. Vagyis 1dl tejszínt forráspontig melegítettem, majd leöntöttem vele 15 dkg csokoládét. Simára kevertem és hagytam kihűlni. Elvileg nem kötelező felverni géppel, de akár azt is megtehettem volna a recept szerint, hogy szaporítsak rajta. Nem tettem meg, mert nem mertem. Nem akartam még egy olyan darabos massza szerű valamit kapni mint az előző krémnél. Viszont ez a krém sem volt sokkal jobban kenhető, mint a másik. Sőt. Vagy ennek ilyennek kell lennie? Viszont nekem nem volt könnyen kenhető, mert csak morzsálódott az egész. Most tényleg....ezek a receptek csak nekem nem sikerülnek? Mert mindenki másnak a jelek szerint igen!

Végső felindultságomban nem tehettem mást, kézzel szedtem ki a tálból mindkét a krémet és úgy kentem, masszíroztam rá a piskótára. Kicsit még át is gyúrtam, hogy olvadjon meg. Az eredmény ilyen lett:

Sűrű, nehezen kenhető, ám masszív csokiréteg. Már csak abban reménykedtem, hogy a végeredmény nem lesz egy száraz, fojtós süti.

Miután túljutottam a sokkon, amit a könnyen elkészíthető csokikrémek okoztak, rákoncentrálhattam a kinézetre. A kiugró épületrészt a maradék nyesedékekből raktam ki, illetve a torta felső oldalát ferdén levágtam, hogy sátortetős hatást kapjak. 

És innen gyakorlatilag már csak az aprólékos munkák voltak hátra, mint a tető, (amit torta csipkézővel cserepesítettem be), ablakok, ajtó, valamint a a felirat, ami az állomás helyét volt hivatott elárulni.

Kinézetét trekintve végül is meg voltam elégedve, bár valami még hiányzott. Aztán amikor megcsináltam az első fotókat, rájöttem mi a hiányérzet forrására. 

Lemaradt a kémény!  

Szóval ez lett a Csopaki Állomás Torta. Nem sokban tükrözi a valódi épület kinázetét, de legyünk őszinték, nem vagyok egy építész. Azért remélem véltek némi hasonlóságot felfedezni!