Mindenkinek megvan a mumusa. Bevallom, nálam minden torta az, amíg meg nem csinálom és rá nem jövök, hogy "végül is ezt nem is volt olyan vészes megcsinálni!" Ebben az esetben azonban a mumus mumus maradt. Sose csináltam még autós formatortát és most azt hiszem nem is akarok egy ideig, úgyhogy drága barátaim, rokonaim, kérlek kíméljetek. Bár mindenképp tanulságosnak tartom a dolgot és azért örülök is, hogy megcsináltam, de ebben nem kis szerepe volt az Én Kedvesemnek! Mert ha Ő, akkor, ott, hajnali 3-kor nincs.....hát hagyjuk is. :)
Tény, hogy nem épp a legmegfelelőbb időszakban akartam én ezt a tortát megcsinálni. Vizsgaidőszak kellős közepén, túl az írásbelin, de még a szóbeli előtt nem gondoltam, hogy kifog rajtam. Szokatlanul optimista módon meg voltam róla győződve, hogy nem lehet olyan bonyolult egy mentőautót kifaragni tortából és normál esetben ez biztos így is lett volna. Amellett hogy volt egy lelki állapotom a vizsgák miatt - miből is gondoltam, hogy nyugodt leszek ekkortájt??? - megszenvedtem a burkolással és a faragással is. Olyan nagyra és súlyosra sikeredett - naná, nem kevés anyag volt benne - hogy rengeteg marcipán kellett hozzá, aminek szintén nem volt kicsi a súlya. Ebből kifolyólag a burkolat súlya alatt szépen elkezdett összemenni a torta, a szélei pedig lekerekedtek és elvesztette formáját. A félbe vágott kerék pedig egyenesen megerőszakolása lett a tortának.
Amikor felraktam a díszítéseket, apróságokat, némiképp jobbnak láttam a helyzetet, de magamnak is be kell valljam, nem ez volt életem legjobb tortája. Bár ezt drága jó Anyám - aki azért némiképp elfogult a munkáimmal szemben - diplomatikusan csak emígyen konstatálta: "Hát kislányom, most valahogy nem szállt meg az ihlet!" Ennyi :)
Mindemellett az íze: kakaós piskótába töltött citromos-joghurtos töltelék. Remek kombó!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése