Egy ízig vérig fiús torta. Ritkán adódik ilyen, általában lányos társasággal vagyok körülvéve, na meg persze ott van még Ármin unokaöcsém. Most viszont egy nagyon kedves régi barátom kisfiának készítettem Ferraris tortát. Miután tettem egy kijelentést, hogy kíméljetek az autós tortákkal, szerencsére barátnőm kompromisszum készen beleegyezett, hogy marcipánból lehet a torta tetején a Ferrari autó, a torta maga pedig egy Pirelli gumi.
Nos, az autóval nem is volt gondom. (Nekem mindig azzal van gondom, amire nem számítok). Jelen esetben, hogy ez a fajta marcipán - amit nem először használok - úgy dobta le magáról a festéket, hogy öröm volt nézni.
Amikor először megfújtam, olyan koszos, szürkés-barna színe lett, hogy egy darabig csak néztem, néztem, aztán szép nyugodtan letettem a pisztolyt, mondván nem vagyok hajlandó felhúzni magam. Az "én Kedvesem" még rám is csodálkozott: semmi hiszti, semmi csapkodás, semmi kiborulás? Tényleg nem volt. Leültem vacsorázni :) És azalatt sem változott a helyzet, a torta izzadt mint ördögfióka a parókián. Egyetlen megoldás volt - miután konstatáltam, hogy megint nem gondolkoztam előre, mert be kellett volna gyúrnom előre a fekete színt és legfeljebb utólag ráfújni még kicsit - ecsettel, kézzel neki estem, hogy legalább nyomokban látszódjon rajta, hogy ez egy fekete autógumi. A terv bevált... egyrészt. Mert másrészt úgy csicsogott a festéktől a torta, hogy megfogni alig lehetett, rögtön fogott.
Valahogy aztán mégis megoldottam, az autó pedig meglepően jól sikerült. Szerettem csinálni, amit tudtam kihoztam belőle. Az íze pedig vaníliás volt, személy szerint nekem nagyon bejön ez a recept.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése