Mert Gyöngyös és Peti úgy érezte, nem elég az anyakönyvvezető előtt kimondani a boldogító igent, azt szentesíteni akarták az egyház előtt is. S bár nem kevés idő telt el a két esemény között és nem is volt olyan nagy létszámú a templomi esküvő, ők mégis úgy gondolták, hogy megadják a módját annak is.
A szűk családi körben tartott szertartás után volt vacsora és persze torta is, amit most is én készíthettem el. Ízre alul egyiptomit, felül pedig csokis-málnásat szerettek volna, viszont a külsejét rám bízták. És én végre szárnyalhattam. :)
Régóta kacérkodtam a damaszt mintás tortával és a szükséges szilikon mintázót már annál is régebben beszereztem, de úgy tűnik eddig váratott magára. Most viszont eljött a megfelelő alkalom, hogy végre használjam is. Az elképzelést felvázoltam és hála istennek rögtön meg is kaptam rá az áldást, aminek igen örültem, mert én kifejezetten szeretem az ilyen fekete-fehér mintákat.
Az egész tortában a damaszt minta volt kétséges. Nálam tapasztaltabb Tortás Barátaim nem kecsegtettek semmi jóval, azt mondták szívás lesz megcsinálni. Naná, hogy nekem nem ez volt az igazi akadály. Bár igen hosszadalmas volt rágyógyítani a mintákat a tortára és persze arra is figyelni kellett, hogy a megfelelő magassága meglegyen a felső szintnek, de neeeem, nekem nem ez volt a legnagyobb akadály, ami a torta készítése közben adódott.
Soha eddig nem fordult elő velem, de olyan lágy lett az alsó torta tölteléke, hogy amikor levettem a keretet róla, konkrétan megindult kifelé. Azzal a lendülettel gyors vissza is tettem a keretet és még jó ideig szorongattam a kezem közé szorítva, mintha csak arra vártam volna, hogy felébredjek ebből a rossz álomból egyfolytában azt mondogatva, hogy ez nem történhet meg!! Enyhe lefolyású agybaj kerülgetett, annál is inkább mert ezt megelőzendő a töltésnél direkt körbe kerítettem a szélét vajkrémmel. De valamilyen rejtélyes oknál fogva a vajkrém sem tartotta bent a tölteléket a piskóták között. Tortások egyik rémálma ez, én mondom. Sok választásom nem volt egy nappal az esemény előtt. Igyekeztem gyorsan körbe kenni és leburkolni, hátha az megtartja. Hát... annyira nem tartotta. Miközben a damaszt mintát első látásra (!) egészen jól megoldottam, az alsó torta, amin szinte semmi díszíteni való nem volt, kifogott rajtam. S mivel nem a szomszédba ment a torta, hanem jó pár kilométert kellett utazni vele a Balatonra, hát nem volt más választásom: bedugtam a fagyasztóba. Másnap jégakkuval telepakolt hűtőládába tettük és keresztet vetve elindultunk vele az Én Kedvesemmel. Egész úton lelki szemeim előtt lebegett ahogy kicsomagolom a tortát és az darabjaira esve vigyorog vissza rám. Mire megérkeztünk, addigra már halálos nyugalommal tudtam mondani, hogy valószínű az alsó tortát ki kell kanalazni a hűtőládából és csak a felső szint fog kikerülni az asztalra. Persze senki nem hitt nekem, mondván én mindig elégedetlen vagyok a tortáimmal. Nos, valóban nem esett szét, de nem is lett a szabályos kerek torták mintaszobra. Vacsora előtt összeraktam a két tortát és próbáltam optikailag eltüntetni a hibákat. Amit tudtam kihoztam ebből a helyzetből.
Na és mi volt a gond a felső szinttel? Ahogy néztem nézegettem, olyan sötétnek tűnt, túl sok volt a fekete. Mire nagy nehezen rájöttem: elfelejtettem a damaszt mintából kiszedni néhány apró részt, hogy legyen benne fehér is. Így gyakorlatilag egy fekete folt látszódott az egészből. Hiába....a fekete lyuk effektus most többszörösen előjött. Kár, pedig szép kis torta lett volna belőle. Mindezek ellenére Gyöngyös és Peti elégedett volt, az ízével pedig semmi baj nem volt. Viszont egyiptomi torát, jó ideig nem burkolok, az fix!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése