2014. június 27., péntek

Levendula mánia 1. rész - A fagylalt


A levendula és én különleges kapcsolatban állunk. Amikor megérzem az illatát egyfajta afrodiziákumi érzés önt el és valósággal fürdöm benne. A színe melengető, az illata csodás, az íze pedig kifinomult. Ezt a kis csinos csokrot itt pl. Anyám kertjében szüreteltük!

Be kell valljam, hogy valamilyen megmagyarázhatatlan késztetést érzek arra vonatkozóan hogy ledöntsem az emberekben kialakult sztereotípiákat a levendulával kapcsolatban és megszerettessem ennek a nagyszerű növénynek a gasztronómiai oldalát is. Sokszor hallom, hogy a levendula az öregekre emlékeztet, meg szappan íze van és szekrény szaga. Nos elárulom, hogy a levendula ennél jóval több.


Az egyik legsokoldalúbb növény, melynek nagyon finom illata van. Egyszerre testesíti meg a gyógy- fűszer- és dísznövény minden tulajdonságát. Az ókorban pl. szépségápolásra használták akár testre kenve, akár pedig fürdővízbe áztatva, vagy szappant készítve belőle. A néphiedelem szerint ártó szellemek ellen is bevetették. Használták balzsamozásra. Pestisjárvány idején csuklóra kötözve viselték, így védekeztek a betegség ellen, mivel immunerősítő hatása is van. Nyugtató, idegrendszer erősítő, fájdalomcsillapító hatása messze földön híres volt, de használták ficam gyógyítására és fogfájásra is.  Erőteljes illata frissít, regenerál felüdít és nyugtat. Nálunk  leginkább a molyok elleni védelemre használták, de ugyanúgy hatásos más rovarok, tetvek, szúnyogok, valamint skorpiók távol tartása ellen. Illata, színe szárítva is sokáig megmarad.  (forrás: www.tihanyilevendulapalanta.hu)
Elterjedése a gasztronómiában vegyes érzéseket vált ki az emberek többségében, a korábban említett öreg szag, szappan íz miatt. (Ilyenkor mindig megkérdezem, hogy miért, honnan tudod milyen íze van a szappannak?) De gondoljunk csak bele: nem sok embert hallottam panaszkodni pl, hogy a Mojitó koktélnak fogkrém íze lenne a benne  lévő menta miatt. Miért ne lehetne eljátszani a gondolattal, hogy a levendula is felhasználható ételekbe, édességekbe. Kétségtelen, hogy felhasználásakor nagyon oda kell figyelni az arányokra, mert a túlzott mennyiséggel átlendülhetünk a ló túloldalra és töményen valóban nem olyan élvezetes.
Annyi mindent lehet ebből a csodás illatú, nagyszerű aromájú virágból készíteni. Citrommal kombinálva mesés krém készíthető belőle macaronhoz, vagy kalácsba sütve. Eperrel együtt fantasztikus lekvárt készíthetünk belőle. Szirupként használhatjuk szörpökhöz, vagy ízesítésnek akár kávéba (igen jól hallottátok) vagy csokoládékrémekhez. Magát a virágszirmot pedig belesütve vajas kekszbe, egyszerre okozhatunk földi gyönyört ízlelő- és szagló szerveinknek.




Sajnos idén lemaradtam az eperszezonról és így nem tudtam megcsinálni a levendulás eperlekvárt, amit már tavaly beterveztem. Viszont hoztam egy fantasztikus levendulás fagyit Chili&Vanilia oldaláról. Képzeljétek el, hogy az "Én Kedvesem", aki szintén a "Levendula az öregekre emlékeztet" című népes tábort erősítette, miután félve megkóstolta ezt a fagyit, hirtelen rajongó lett. Ma már szinte bármit megeszik, amiben levendula van! Na?

Tulajdonképpen nagyon egyszerű, fagyi gép nélkül is elkészíthető, bár tény, hogy azzal kicsit egyszerűbb. A fehér csokitól nagyon jó krémes, a sűrítette tejtől meg édes, és a beletett levendula épp elég ahhoz, hogy ne essünk túlzásba és ne legyen az a fránya szappan íz! :) Próbáljátok ki! Bátran, bátra!!!!
Ez már egy tuningolt mennyiség, az eredeti recept 4dl tejszínhez való volt, de ez nekem nem töltötte meg a tartályt, míg mindig növelhetném mondjuk 8dl-re.


6 dl tejszín
3 dl cukrozott sűrített tej ( én a Lidl-is féle tubusosból préseltem ki)
7,5 dkg fehér csokoládé, de ha kicsit több az sem baj, csak krémesebb lesz
6 tk levendula virág (ez nekem friss volt, de szárított is jó, legfeljebb kevésbé lesz intenzívebb az íze)
3 tojássárgája
csipet só


A tejszínt tegyük fel a sűrített tejjel egy lábosba és éppen hogy csak forraljuk fel. Tulajdonképpen ha látjuk hogy gyöngyözni kezd, már vehetjük is le. Szórjuk bele a virágot, majd letakarva hagyjuk benne állni 20 percig. Figyeljünk az időre, mert minél tovább áll benne annál szappanabb íze lesz :) Közben keverjük ki fehéredésig a tojássárgákat. Szűrjük le a virágokat, majd lassan csorgatva, folytonos keverés mellett öntsük a tejszínes cuccot a tojáshoz, majd tegyük vissza a tűzre és állandó kevergetéssel kicsit főzzük. Tegyük bele a csokoládét és keverjük simára. Hagyjuk teljesen kihűlni, legjobb ha egy éjszakát áll. Ezután tehetjük a fagylalt gépbe, de ha nincs, akkor öntsük egy műanyag dobozba, tegyük a fagyasztóba, csak ne felejtsük el óránként átkeverni úgy 4-5 alkalommal. Ennyi!!!
Csokoládé öntettel, eper öntettel , vaaaaagy levendula sziruppal tökéletes! ;)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése